Május 15-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a 24. Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre,

Május 15-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a 24. Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre,
2017. április 10., hétfő

Május 15-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a 24. Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amelynek fődíja Magyarország képviselete a 2018-es Európai virágos városok és falvak versenyén- közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. 

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Guller Zoltán vezérigazgatója elmondta: Magyarország legnagyobb környezetszépítő versenyében 1994 óta több száz település vett részt, és évente közel 3 millió embert mozgat meg. A legvirágosabb úti cél díjat az a település kapja, amelyik a verseny Facebook-oldalán a legtöbb szavazatot kapja. Bocsi Andrea, a verseny nemzeti koordinátora hozzátette, hogy a több minisztérium, szakmai és civil szervezet által támogatott versenyt idén is 5 kategóriában hirdetik meg.Az idei verseny csatlakozott az ENSZ fenntartható turizmus fejlesztésének nemzetközi évéhez, ezért az értékelésnél a legfontosabb szempont a fenntarthatóság lesz. A szakmai zsűri többek között a település gondozottsága, virágos összképe, a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programja, illetve a helyi közösség mozgósításának sikere alapján értékel majd.

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...