Csaknem ötvenezer támogatott

Csaknem ötvenezer támogatott
2017. június 29., csütörtök

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Novák Katalin kiemelte, dinamikusan nő az érdeklődés, a támogatott családok és az igénylők száma. Csupán ez év májusában 10 milliárd forinttal emelkedett az e célra fordított összeg - tette hozzá.A kormány abban bízik, hogy az otthonteremtési programban jelenleg tapasztalt dinamika a jövőben is megmarad.Hornung Ágnes, a pénzügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 2016 a lakáspiaci fordulat éve volt, de a 2017-es adatok alapján további felfutást tapasztalnak, és még nagyobb bővülésre számítanak. Az idei első negyedévben a kiadott építési engedélyek száma csaknem 90 százalékkal, míg az épített új lakásoké 50 százalékkal nőtt.

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...