Konferenciát tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség

Konferenciát tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
2017. november 16., csütörtök

A kárpátaljai magyarságnak a jelentős mértékben megváltozott ukrajnai feltételek közötti helyzetét vitatták meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek hagyományos éves konferenciáján, a Beregszász melletti Makkosjánosiban.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A fórumon Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az általános ukrajnai helyzetet elemezve hangsúlyozta, hogy folyamatban van Ukrajna nagyszabású átalakítása, amely során a kárpátaljai magyarság - a kisebbségellenes törvénykezés következtében - negatív színben feltüntetve került az országos közvélemény figyelmének középpontjába. A kárpátaljai magyarok léptek fel ugyanis a legkövetkezetesebben és legszervezettebben az új oktatási törvény kisebbségi anyanyelvű oktatási jogokat szűkítő rendelkezései ellen - tette hozzá. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a KMKSZ-nek - az anyaország támogatásával - sikerült nemzetközi fórumok elé vinnie a jogszabály ügyét.

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...