20131225 - Levegő - Mátyás Sándor

20131225 - Levegő - Mátyás Sándor
2013. december 25., szerda

Egy pápaválasztás alkalmával megkérdezték az új pápát, mi a szándéka: Ő odament az ablakhoz, szélesre tárta, beengedte a friss tavaszi levegőt, napfényt, és ezt mondta: „Aggiornamento”: nyitás.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Erről a szóról első hallásra is számtalan gondolat jut az eszembe. Nemcsak a médiában állandóan hallott levegő munkacsoport, a káros szennyezőanyag kibocsátás kapcsán, hanem teljesen személyes élmények alapján is.  Ugyanis mind a 4 gyermekünk születésénél jelen lehettem, és láthattam a csodát, miszerint az élet jele az első felsírás volt, ami azt jelenti: lélegzik, él a gyermek.

De soha nem felejtem el azt a másik élményemet sem, amikor a levegő minden kincsnél többet jelentett volna a számomra. Olyan 5 éves forma lehettem, és nem figyelve szeretteim szavára, beugrottam a számomra feneketlen mélységbe, és a medence aljáról néztem csak fölfelé, milyen messze is van ott fönn az élet. S mivel úszni nem tudtam, az uszoda aljáról fellöktem magam, odafenn egy nagy levegőt vettem, majd nagy csápolás közepette újra mélybe süllyedtem. Most mi lesz velem? Honnan jön a segítség? – Ekkor a partról egy kéz ragadott meg, a segítség felülről jött, és én nyugodtan fellélegezhettem. Nagyon hamar megértettem majd József Attila versét, amelynek a címe: Levegőt! Miszerint: „Én nem ilyennek képzeltem el a rendet”… majd „Az én vezérem bensőmből vezérel!” Tudtam, hogy a levegő sokkal több a levegőoszlop súlyánál, a légnyomásnál, a levegő mozgásánál, a szellőnél, de az orkánnál is. Annál nagyobb volt az örömem, amikor megértettem, hogy az óceánok planktonjai, ezek a pici élőlények több oxigént bocsátanak ki, mint az Amazonas egész vidéke együtt véve. Aztán később fölismertem azt is, hogy az életben a jelentéktelennek tűnő emberek, akik nem szerepelnek állandóan a címlapokon, akik a háttérben állva nem veszítették el emberi méltóságukat, egyre többet jelentenek a számomra. Miért? Mert ő körülöttük olyan jó légkört találok mind a mai napig… Mert bizony, ennivaló nélkül akár hetekig is kibírja az ember, innivaló nélkül napokig, de levegő nélkül percekig sem! Azt gondoljuk, attól tudományosak vagyunk, hogy azt mondod, hiszem, ha látom? A levegőt sem látjuk, mégis van. Az emberek levegőnek nézik Istent, én pedig tudom, hogy levegő nélkül nem lehet élni. Őbenne élünk, Őbenne mozgunk, az Ő nemzetsége vagyunk.

Olyan a hívő ember, mint a mélytengeri búvár, aki a mélyben dolgozik, de köldökzsinór köti össze a magassal. Én is meg kellett, hogy értsem, meg kell tanuljak fentről élni. Egy pápaválasztás alkalmával megkérdezték az új pápát, mi a szándéka: Ő odament az ablakhoz, szélesre tárta, beengedte a friss tavaszi levegőt, napfényt, és ezt mondta: „Aggiornamento”: nyitás. Ha jó légkört akarsz, felfelé is, és egymás felé is nyitni kell. December 25-én megnyílott az ég felettünk. Ő is sírva jött el közénk, akinek a születésnapját ünnepeljük, jött, hogy örökre magához öleljen.

Vele együtt lélegzésben áldott és boldog a Karácsonyt!

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...