20131226 - Gyertyaláng - Lovász Krisztián

Szokatlan hangulatú szó. Egy nem annyira megbecsült, mondhatni elfeledett kicsiny eszköz homályos képét vetíti elénk. Ami mellett egykor generációk nőttek fel. Ami körül régen sok kicsi melegítette pici mancsait. Gyertyaláng. Valamikor, és az nem is volt annyira régen, nélkülözhetetlen kelléke volt egy-egy háznak; és nemcsak a hangulatkeltés felelőseként.

Gyertyaláng. Elfelejtettük. Mégis, valahol bennünk van egy megmagyarázhatatlan érzés, amikor meglátjuk, vagy amikor meghalljuk a nevét. Mert mindannyiunk előtt ismert, hogy tud valami olyat, mely semmitől, mástól meg nem tanulható. Többek között azt, hogy már a puszta léte egyenlő azzal, hogy adni. A gyertyaláng ugyanis önmagában nem értelmezhető. Nála és vele kapcsolatban az, hogy öncél, nem létezik. Mégse erről a tulajdonságáról elmélkedjünk ebben.

Képzeljük el magunkat egy sötét teremben, ahol semmi más nincs a kezünk ügyében, csak és kizárólag egy szál gyertya, melynek lángja szelíden és törékenyen pislákol. Ez a kicsi fény mindenben segítségünkre lesz. A helyzetet felmérni, az ajtót megkeresni, közlekedni, és a kiutat megtalálni egyaránt. Röviden szólva, haladni. Ebben a haladni akarásban ismerhetjük fel, hogy valóban mindenben az ember segítségére van. Vegyük hát észre a gyertyaláng egy olyan tiszta képességét, ami példa és fegyelmező erő lehet a ma embere számára.

A mai ember, ugyanis úgy szeret élni, dolgozni, és ünnepelni, hogy a fény körülvegye. Ez nem is volna önmagában gond. Inkább az az elgondolkodtató, hogy mi mindig reflektorfényben gondolkodunk. Valami hatalmas fénykürtben, mely bizonyos területeken száz és száz métereket bevilágít. Tudjuk, szükségesek, mi több életmentőek lehetnek autóban, hajókon, és megannyi helyen. De ez a napjainkat átható fényáradat készteti az embert a távlatokba, a messzeségekbe. Olyan hajtóerő ez az ember számára, hogy a szűk közegéről leveszi a szemét; és elfeledkezik a karnyújtásra lévő világról. Felborul a realitás és az álom aránya.

Vajon ifjainkat, törtetéshez szokott felnőttjeinket nem ez a veszély fenyegeti e? A fénybe, a messzeségbe vágyni, bekapcsolni a „reflektort” úgymond és már nem is szaladni, hanem repülni; eközben pedig a lépésről, arról a következő méterről, mely a távlatok felé vezet, elfeledkezni. Mintha a gyertya lángjára nem is lenne már szükség.

Pedig, a gyertyaláng nagy segítséget tud nyújtani abban, hogy ne a távlatokba révedjünk, a messzeséget pásztázzuk, hanem pusztán csak a következő lépésekre koncentráljunk. Azokra, amelyek valóban segítik az emberi életet ebben az egyben: nevezetesen a haladásban. Lehet, hogy ez a fény kicsi, és az is lehetséges, hogy ezáltal az ember lassú, de ne sajnáljuk, inkább tanuljunk meg különösen ilyenkor, fényárban úszó ünnepi forgatagainkban mélyebben szemlélődni. Figyelni a következő lépésre. Ebben egy gyertya lángja ma is mesterünk lehet.