20131228 - Hazafelé - Szalay László Pál

20131228 - Hazafelé - Szalay László Pál
2013. december 28., szombat

A lét határainak beszűkülése, a feketülő háttér, a sorserők egyirányú tendálása megérleli a vágyat az otthon iránt.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A minap a Facebook-on az egyik fiatal ismerősöm közzétett egy apró, jelentéktelennek tűnő bejegyzést: itthon. Az avatatlan szem át is siklik az üzenet felett. Gondolhatnánk véget ért számára a hét, a nagyvárosi nyüzsgés után jó megpihennie a vidéki miliőben. Esetleg a szombat esti programok szervezését könnyítendő jelzés: én már itthon vagyok, rám számíthattok. Azonban én tudom, hogy e néhány betű a megérkezés rég óhajtott pillanatát rögzíti. A hazafelét valami mindig késleltette.

Egy ifjú életnél föl sem merül a visszafordulás lehetősége. Most indultam el. Kiléptem a ház kapuján, épp csak hogy kissé távolodtam el az oltalmat biztosító atyai hajléktól. Hihetetlen erők löknek egyre távolabb, valahogyan úgy, mint egy űrrakéta kilövésénél. A tartóállványzat recsegve, ropogva omlik össze. Dürrenmatt botcsinálta egyetemistája jut az eszembe. Ő is elindult Zürichbe, hogy zavaros tanulmányait folytassa, és az élet rátaláljon. Szülővárosát elhagyva a vonat egyszeribe ismeretlen szárnyvonalra keveredik. Az eddig rövid alagút érthetetlen módon egy végtelen féregjárathoz kezd hasonlítani. A fizikai erők játéka arra enged következtetni, hogy útjuk nem az ég felé tart. Keller a vonatvezető így foglalja össze a tényállást: „Nem tudom, hogyan jutottunk ebbe az alagútba, nincs rá magyarázatom. De kérem, gondolja meg: sínen haladunk, az alagútnak vezetnie kell valahová. Semmi sem bizonyítja, hogy valami nincs rendben az alagúttal, kivéve persze, hogy nem ér véget.”  

A lét határainak beszűkülése, a feketülő háttér, a sorserők egyirányú tendálása megérleli a vágyat az otthon iránt. A boldogság nyomában című filmben Chris Gardner, a gyermekét egyedül nevelő néger férfi minden jó szándéka és tenni akarása ellenére hasonló helyzetbe kerül. A valós élettörténetet megelevenítő filmnek számomra ez az egyik legdrámaibb lélekig hatoló epizódja. Chris az öt éves kisfiával késő este arra ér haza bérelt lakásukba, hogy a kulcs már nem nyitja a zárat, a holmijuk pedig dobozokban hever az ajtó előtt.  Innen elindulni az új otthon keresése felé… Hajléktalanszállókon, missziókon, várótermeken, mellékhelységeken keresztül vezet az alagút. Egyre reménytelenebbül, de mégsem feladva a majdani beérkezés/megérkezés vágyát. „Ne higgy annak, aki azt mondja nem vagy rá képes. Nekem sem higgy. Ha van egy álmod, ne mondj le róla. Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz hát valamit, tegyél érte! Ennyi.” – ezekkel a szavakkal akar létbátorságot adni kisfiának és közben megerősíteni saját magát is.         

A hazafelé az az irány és az a hely tehát, ahol ismernek engem és én is kiismerem magam. Ahol végre önmagam lehetek, mert úgy is szeretnek. A hazafelé tulajdonképpen egy teljesen soha ki nem elégíthető vágy. Bár időlegesen megérkezünk, poggyászainkat letesszük, készleteinket feltöltögetjük, erőinket megújítjuk csak azért, hogy újra úton lehessünk. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.” (Zsid. 13:14)

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...