20131217 - Magas falak - Kassai Gyula

Azon gondolkodom, lehet-e egy épületnek szellemi súlya, közösségteremtő ereje? Mert egyértelmű, hogy mi emberek gondolkodunk, alkotunk, szellemi, anyagi dolgokat hozunk létre. De vajon az általunk létrehozott tárgyaknak, épületeknek van e szellemi kisugárzása, megtartó ereje?  Meggyőződésem, azon túl, hogy épületeinknek történelme van, képesek alakítani és formálni a jövőt. Egy családi ház több generáción keresztül tud otthona lenni a felnövekvő nemzedékeknek. Azt a házat, pincét, kaput apám, vagy nagyapám építette, halljuk sokszor az ismerőseinktől. Persze minden generációnak hozzá kell valamit adnia az ősei hagyatékához, van, amiről le is kell mondani időközben, de a ránk hagyományozott, épített örökségnek családot, közösséget összetartó, formáló ereje van. Az apáink, vagy a nagyapáink két keze által épített háznak igazi lelke van. Megtartó ereje. Fészek és otthon, amihez ragaszkodik az ember. Ha benne lakik, ősei szellemét is ápolja általa. Ezért olyan nehéz otthagyni a szülői házat, vagy esetleg végignézni annak pusztulását. Fájdalmas és szívszorító, ha ott kell hagyni és el kell költözni máshová, ahol könnyebben talál magának munkát és megélhetést az ember. Nem is tudom milyen érzés lehet eladni egy szülői házat, egy portát, amit több generáción keresztül egy család gondozott. El lehet-e azt adni egyáltalán, nem adjuk el vele együtt egy részét a szívünknek, a lelkünknek is? Falvak, közösségek, régiók épültek le azáltal, hogy helyben nem volt elegendő munka a fiataloknak. Az emberek jelentős része elköltözött a közeli, vagy távoli városba. Sokan beilleszkedtek egy másik kultúrába, addig számukra ismeretlen életformát alakítottak ki maguknak.

Felvidéken nagyon sokan asszimilálódtak. Elhagyták, eladták őseik otthonát, házaikat idegenek vették meg. Elhagyták őseik szellemét és le kellett mondaniuk több évszázados lakóhelyük varázsáról. Eltemették a múltat, és többé nem tértek vissza. Házuk, szellemi bölcsőjük elvesztésével sokszor ők maguk is elvesztek egy nép, egy nemzet, egy közösség számára. Lelkileg haltak meg. A templomoknak, szülői házaknak, értékes épületeknek megtartó ereje van. Ha elhagyjuk őket, lemondunk róluk, menthetetlenül elvész valami nagyon értékes, amit több generáció egymás után épített, hozott létre és gondozott. Minden változásért nagy árat kell fizetnünk. Sokan igyekeznek valamit megőrizni a múltból, néhányan még ma is visszajárnak szülőföldjükre, hogy nosztalgiázzanak, megkeressék azt, ami a hely szelleméből még megmaradt. Nehezen találunk gyógyírt a sebekre, aligha lehetséges így feltámasztani a közösségeinket. Mert a közösségeinket több évszadon át építették őseink. Nekünk az a feladatunk, hogy tovább építsük, gyarapítsuk azt. Ehhez szükségünk van szellemi otthonokra, épületekre a lelkeket és a szellemieket gyarapító magas falakra, erős bástyákra, amelyek a mi kultúránkat és örökségünket védik. Ezek a magas falak még sok helyen állnak és várnak ránk, ismét az otthon melegét készítik elő. Ne rejtőzzünk el a tömegben, hanem jöjjünk elő rejtekhelyünkről. Akarjunk egyéniségek lenni, akarjunk közösséghez tartozni, ápoljuk gyökereinket, hogy gondozott lélekkel, személyiséggel bírjunk. Legyünk mi is épülő kövek, tartóoszlopok, legyen házunk igazi otthon, ahová be- és kiáramlik a fény. Világítsunk adventi fénnyel, adventi lélekkel, mert újra itt a karácsony, újra itt az igazi élet.