20131218 - Reménység - Baráthné Szalánczi Tímea

A reménység az emberi élet nélkülözhetetlen erőforrása. Sokan azonban a reménységen optimizmust, vagy legfeljebb emberi bátorságot értenek. Az optimizmus legtöbbször önmagunk vágyaiból, elképzeléseiből indul ki és épül fel és a világot olyannak szeretné látni, mint amilyennek mi elképzeljük. Ha pedig a körülmények nem igazolják elképzeléseinket, akkor optimizmusunk szertefoszlik, és könnyen válunk pesszimistává. A reménység azonban nem pszichológiai fogalom. Léte vagy hiánya mégis meghatározza az életet. Jelen van a hétköznapokban, de sajnos akadnak szép számmal olyanok is, akik reménység nélkül élnek. Sokan talán azért vannak reménytelen helyzetben, mert az évek során elveszítették a saját életükbe vetett hitüket, vagy éppen megingott bizalmuk számos embertársuk iránt. Megint mások életében esetleg olyan nehézségek adódtak, amikkel egyedül maradtak és nehezen vagy egyáltalán nem tudtak megbirkózni és akadnak olyanok is, akik lelkialkatukból adódóan nehezen küzdenek meg problémáikkal és esetleg mások segítségére szorulnak.

A reménység egyik formája az emberi bátorság is.  Ez azt jelenti, hogy az ember képes szembeszállni a terveit és az elképzeléseit nehezítő akadályokkal, legyen az betegség, csalódás, sikertelenség, vagy éppenséggel talajveszítettség. Ezekben a sokszor nehéz embert próbáló krízishelyzetekben valóban nagyon fontos az erős akarat és az önbizalom, mert ezek komoly erőtartalékokat képesek megmozgatni mindannyiunkban.

Számos élethelyzetben érezzük, hogy az emberi reménykedésnek vannak határai. Lehet, hogy próbálkozásaink gyakran erőtlennek bizonyulnak, azonban az élő reménység áttör minden akadályt és e mellett a reménység mellett mindig ott van a hit és a szeretet is. Ez a három olyan, mint a háromszög három oldala, szinte elválaszthatatlanok egymástól.

Mert mi is lenne a hit - reménység, várakozás beteljesülés nélkül? De mi lenne a hit - szeretet nélkül? Hiszen épp a szeret az, ami mindent hisz és mindent remél. Valahol olvastam, hogy senki sem elég gazdag ahhoz, hogy ne lenne szüksége reménységre, szeretetre, vagy épp mind a kettőre. Aki repülni akar, az nem azzal segít magán, hogy tagadja a gravitációt, hanem azzal, hogy belekalkulálja a számításaiba. Sokan napról-napra látjuk és tapasztaljuk nemcsak a magunk, hanem mások nehézségeit, megoldásra váró problémáit is, és sok reményt veszített emberrel is találkozhatunk. Olyanokkal is, akik tőlünk várják a megoldást.

A szeretetről, sokszor és sokféleképpen lehet beszélni, de vajon hogyan éljük meg azt mindennapjainkban? Van-e időnk, energiánk, odafigyelni és meghallgatni másokat és segíteni, ha igénylik a segítségünket. Kívánom, hogy a szeretet adjon erőt és lendületet, vigyen tovább és tegyen érzékennyé embertársaink iránt. S látassa meg velünk, hogy hol és kinek van szüksége odafordulásra, reményteljes támogatásra. A mai ember semmire sem vágyik jobban, mint megértettségre, békességre, nyugalomra és ennek ellenére egyre őrületesebben hajszolja magát. Tudjunk hát megállni és néha-néha feltöltekezni. Vigyázzunk magunkra és a ránk bízottakra, tartsuk szem előtt határainkat, lelki egészségünket.