20140110 - Kedves - György András

Egyszer, még gyerekként vonaton utazott a szüleivel valahová, és a kupéban egy idős házaspár mellé keveredtek. Mindketten könyvet olvastak, időnként felmosolyogtak, ilyenkor elmesélték egymásnak, hogy mit találtak viccesnek olvasás közben. Finoman fogalmaztak, érzékenyen reagáltak egymás hangulatára, mondanivalójára.

Anyja még erélyesen a fülébe is súgta, hogy ne bámulja az öregeket, nem illik. Az idős hölgy észrevette a gyermeki nyitottságot, és összemosolyogva a férjével, odafordult hozzá, és mesélni kezdett. A saját gyerekkoráról, amikor ültek a kályha mellett, kukoricát morzsoltak, és meséltek a felnőttek, mert akkor még nem volt tévé.

A néni hangja elvarázsolta, olyan szeretettel tudott mesélni mindenről - úgy szólított mindenkit, hogy „kedves.” Sokszor próbálta, gyakorolta, hogy hátha egyszer neki is sikerül így, szelíd erővel kiejteni a „kedves” szót - annyira megmaradt benne.

Ezzel az emlékkel bíbelődött magában az utcán, amikor egy idős asszonyt látott a szatyraival bajlódni, odalépett hozzá, és megszólította:

- Megengedi, Kedves, hogy segítsek?

Az asszony meglepetten nézett fel rá, és így válaszolt:

- Köszönöm, Kedves!