20140121 - Kérdőjelek - Rácz Róbert

Az osztály testnevelés órára készült. A diákok kisebb csoportokban mesélték egymásnak a „Kivel mi történt a hétvégén?” című végtelen történeteket. Ezt az idillt szakította félbe a csarnokba belépő testnevelő tanár öblös hangja: - Osztály vigyázz! Pillanatok alatt találta meg minden diák a maga helyét, majd ismét a tanár hangját lehetett hallani. De ez most már földöntúli bömbölés volt. Az 5 kilós medicinlabdák is megmozdultak a szertár bejáratánál, a rácsos üvegek belerázkódtak az üvöltésbe. A mászókötelek vasfelfüggesztései is megcsörrentek fent a magasban, a diákok lába pedig egyszerre gyökerezett bele a kissé már felpúposodott parkettába. – Húzza ki magát! Úgy áll ott, mint egy kérdőjel!

És mivel senkinek sem hangzott el a neve, mindenki magára vette az utasítást. Minden láb megfeszült, minden kéz szorosan feszült a törzs mellé, és minden mell és ál kissé megemelkedett, mert mindegyikük érezte, hogy ő az, aki kérdőjelként áll, pontosabban mindegyikőjük azt érezte, hogy ő maga a kérdőjel.

Az ember maga inkább tűnik kérdésnek mint válasznak. Ezért van az, hogy a vigyázban állás az egyik legtermészetellenesebb testtartás. Ez a póz nem az ember sajátja, ezért nem lehet sokáig ebben a pozitúrában lenni. Újból és újból követeli a test a hanyagabb, a kérdőjeles tartás visszaállítását. A testnek ebben a követelésében nem csak az anyag, a hús és a vér kívánalmai akarnak érvényt szerezni, hanem a lelkiség és a szellemiség is. Mert testünk tartása árulkodik személyiségünkről, lényünkről.

Azt mondod: Úgy állok, mint egy kérdőjel? Igen, mert egész lényem egy nagy kérdés.

Már gyerekkorban elkezdődött a „Miért korszakkal?”. Miért zöld a fű és miért kék az ég? Miért is tanulok? Aztán folytatódott a kamasz években. Mi leszek, ha nagy leszek? Egyáltalán, nagy leszek? Mi végre vagyok a világban? Mitől lehetek boldog? És egyáltalán mi az a boldogság? És most a felnőtt kornak is megvannak a maga sajátos kérdései. Miért megy jobban a sora másnak? Miért jutott nekem olyan élet, amilyet naponként cipelek? Hol rontottam el? És bizton állítom, hogy az agg kor sem lesz mentes a kérdésektől. Van élet a halál után? És ha igen, milyen az? Hogyan jön majd el a végóra? És ott vannak a korszakoktól függetlenül a mindig visszatérő örök kérdések: Van-e Isten? Vagy tényleg minden egy „nagy bumm”-nak és véletlennek köszönhető? Ki az ember? Mi az ember? Lenni vagy nem lenni? És amíg nincsenek válaszaim, addig kénytelen vagyok úgy állni e földgolyóbison, mint egy nagy kérdőjel.

Tulajdonképpen meg is állapíthatjuk, hogy az életünk nem más, mint egy nagy válaszkeresés, és válaszok csak ritkán adatnak.

A mai napon azonban mégis kihúzom magam, mert egy kérdésre biztosan megtaláltam a választ: - Egyszer minden kérdésre választ kapunk.