20140206 - Lovas nemzet a magyar - Ferenc József

Pár szó, mégis sok kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban: egyáltalán, ez kérdés, kijelentés, vagy óhaj?

Ha ez egy kijelentés, nem szabad elfelejteni, hogy múltunkra vonatkozik: a honfoglalók nyilaira, a magyar lószerszámra, nyeregre, kocsira, a huszárságra, egésze a XX. század első felének katonai hagyományok talaján álló sporttevékenységéig. Életerős gyökérzet, sok szép lehetőséget hordoz magában, de ki kell aknázni. A múlt elmúlt, ha mi nem építünk őseink tudására a XXI. században, hiába használták bátran, bölcsen a ló erejét. Sokan szeretnének visszatérni azokba a régi szép, dicső időkbe. Nagyon sokan próbálják lemásolni ma azt, amiről biztosat már rég nem állíthat őszinte ember. Célt téveszt, aki nem előre, csupán visszafelé néz, így van ez a múlt feletti, terméketlen kesergéssel is. Van lovas múltunk, ez biztos, de lovas nemzet-e ma a magyar?

Sajnos kérdeznünk kell, ha a jelen állapotokat nézzük. Milyen állapotban van a ló és a magyarság kapcsolata, mennyire vezet félre a múltból fakadó hamis öntudat, milyen a lovas sport jelenlegi helyzete, van-e lehetőség hobbilovaglásra… Nemzeti lovas program, iskolai lovaglás, erdőtörvény, lovaglás, vagy foci… Van-e igény igényességre? Vannak-e kitartó munkára, fegyelemre hajlandó fiatalok, hogy a lovakkal járó áldozathozatal után annál értékesebb eredményeknek örüljenek? Józanul ismerjük-e fel a dicső múltból fakadó lehetőségeinket, illetve hozzá merjük-e tenni a modern lovaglás eredményeit? Ha megfelelő alázattal közelítünk, a lóval kapcsolatos munka ma is egyik alappillére lehet igazi nemzeti öntudatunknak.

Az óhaj azért fontos, mert erre lehet jövőt építeni. Aki óhajt, annak van célja: jelen esetben a múltban gyökerező, jogos lehetőség, ami mégis előre mutat, ismeri hiányosságait és hajlandó változni, változtatni és büszkeségét félretéve tanulni. Ha tényleg szeretnénk, és áldozatot is hozunk, újra lehetünk nemzet, amelynek egyik jelzője a lovas. A lovakkal kapcsolatos nemes célok olyan öntudatot alakítanak, ahol nem az ellenség keresése, nem a közös gyűlölet tart össze, ideig-óráig, hanem olyan eredmények, amiket csak együtt érhetünk el: egymással, egy ránk bízott állattal, és az örökül kapott szép országunkkal. Ha tényleg célunk, hogy lovas magyarrá váljunk, nem kell félni külföldről, szerencsésebb országokban megőrzött, fejlesztett tudást hazahozni, alkalmazni, tovább vinni.

Eleink nagy utakat tettek meg lóháton, szekérrel. Ma is haladhatunk előre a lovak segítségével, ha nem is a modern autópályákon, de személyes életünkben mindenképp: "Van valami a lovak külsejében, ami jót tesz az ember bensőjének" (Winston Churchill). Aki lóval jár, el kell, hogy fogadja a haladás természet adta tempóját, nem siettetve a célba érést, meggazdagodást. Ha így haladunk, az anyagi gyarapodás mellett a lelki kincseink is gyarapodni fognak, hisz megküzdöttünk az eredményekért. Lélekben előre haladva, jobb emberré formálódva közeledhetünk olyan utópiákhoz, ahol az emberek tisztelik a másikat, a jót jónak, a rosszat rossznak nevezik, és a modern magyar lovaglás nem státusszimbólum, múló divat vagy úri hóbort lesz, hanem közös kincsünk, büszkeségünk.

„A ló előnye tenger: a bölcsnek is ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.”