20140207 - A lélek tükre - György András

A peronon néhány utassal együtt várta a vonatot, rajta kívül mindenkit lefoglalt a mobiltelefonja. 

Akkor is csak egy pillanatra kapták fel a fejüket a kis képernyők bűvöletéből, amikor az állomás bejáratánál megjelent egy talpig rózsaszínbe öltöztetett kislány egyik kezében hatalmas virágcsokorral, a másik kezével vélhetően a nagyanyja kezét fogva.

A kislány folyamatosan szóval tartotta az idős hölgyet, aki csitítani igyekezett a gyereket: - Csendesebben, Évikém, a vonatban majd megbeszéljük.

A bakfis hallgatott az idős asszonyra, elhallgatott, és elkezdte figyelni a körülötte állókat.

Miután mindenkit alaposan szemügyre vett, odafordult a nagyanyjához és szinte suttogva kérdezett:  - Nagyi, a te telefonodban van játék?

 - Nem tudom. - jött a válasz - én csak beszélgetésre használom; és egy mozdulattal elővett a szatyor kis zsebéből egy láthatóan viharvert hatalmas készüléket, és a gyerek kezébe nyomta.

Félpercnyi gombnyomogatás után a kislány csalódottan visszatette a szatyorba a telefont, és így szólt:  - Ebben a telefonban csak a mi telefonszámunk van, miért nem veszel újat, amiben mindent meglehet nézni?

 - Tudod, amikor én kislány voltam, akkor az emberek még többet néztek egymás szemébe, és nekem ez fontosabb.

A gyereket láthatóan elgondolkodtatta a válasz, majd újra kérdezett: - Miért?

A nagymama sóhajtott egy kicsit, és így szólt:  - Mert az ember szeme mindent elárul, ha belenézel. -  Tudod, a szem a lélek tükre.

A kislány arca elkomolyodott, és a körülöttük állókra nézve mondta a nagyanyjának: - Akkor itt most mindenki a telefonjával takarja el a szemét, hogy ne láthassuk, mire gondolnak?

 - Lehet, Évikém... - közben feltűnt a távolban a vonat, és mindenki eltette a telefonját.