20140423 - Kincsünk a nyelv - Dr. Kádár Zsolt

Kincsünk a nyelv. És egyben hovatovább - terhünk is. Bajban vagyunk, itt Európa legközepén, mert a környező népek nem értenek. Hiába hivatkozunk a távoli finnekre, meg az állítólagos nyelvi rokonságra - igen kevés olyan nagy tudású finn létezik, aki folyékonyan beszélne magyarul. És viszont, bajban lennénk, ha egyetlen értelmes mondatot kellene mondani finnül bármelyik, - különben magasan képzett hazánkfiának.

Mi a történelem sodrában hol a nyugati, hol a keleti nagy szomszéd nyelvét kellett, hogy tanuljuk. Hiába erőltette azonban ránk a megszólalás kényszere vagy az ideológiai elvárás az idegenek nyelvét - egymásra kacsintva ellenálltunk. A németet, a latinhoz hasonlóan magyarosítottuk, az oroszt pedig - a kötelező jelleg ellenére - csak az osztályharc élvonalában lévők vették komolyan. Persze ők is többnyire tolmácsot használva értettek szót - a virágzó, megbonthatatlannak kikiáltott egykori barátság történelemformáló, nagy pillanataiban.

Több mint tíz éve már, hogy az orosztanárok ezreiből - egzisztenciális kényszerből -, nem kevés egyéni áldozatvállalás után: német – angol – francia – spanyol - olasz tanár lett, a főiskolák és egyetemek gyorsított kurzusainak elvégzése után. Új alapokra helyezhettük a nyelvoktatást, végre e téren is legálisan orientálódhattunk a gazdagabbnak, kulturáltabbnak ismert Európa felé.

A régi orosz tanárok ma mégsem boldogok. Arról panaszkodnak, hogy diákjaik a szabad nyelvválasztás ellenére sem mutatják fel a kívánt szintű nyelvtudást. Európai összehasonlításban, nyelvismeret terén megannyi nép megelőz bennünket. A lassan hetekben mérhető uniós csatlakozásunk előtt úgy tűnik, nemcsak gazdasági tényezőkről kell beszélnünk, az úthálózatról, vagy a szabványok egységesítésének menetéről, az egységes európai pénz magyarországi bevezetésének közgazdasági útvesztőiről, hanem arról is, hogy mennyi hátrányunk származik abból, hogy nyelvi téren vagyunk talán a legtávolabb - a felzárkózás íratlan követelményeitől.

De bízzunk abban, hogy a nyelvoktatók, a neveléselmélet illetékesei, az oktatási tervek felelősei szorgos igyekezettel megtalálják a nyelvtanulás és nyelvtanítás legkiválóbb módszereit. S ha évszázados távlatokat figyelembe véve - nem is volt képes atyáink atyáinak nemzedéke az anyanyelve mellett második vagy netán harmadik nyelvet beszélni, e mostani generáció leküzdi az egyre tornyosuló nyelvi akadályokat, s rövid időn belül képes lesz nyelvi téren is kitűnően integrálódni. Egyszerre magyarként és perfekt, modern európai polgárként élni.

S ha mindez, a pozitív gondolkodásból fakadó elképzelés, egyszer valóban valóság lesz, akkor sem lehetünk teljességgel elégedettek. Mert mindaddig, amíg nem beszéljük az emberiség életbennmaradását jelentó közös nyelvet - az örömünk nem lehet teljes, mindennapi békességünk óhajtott ajándéka kérdésessé válhat.

A népeknek van ugyanis egy nagyon jól beszélhető, könnyen elsajátítható közös nyelve. Nem nyelvérzék vagy intellektus függvénye ennek megtanulása. Sokkal inkább a szív dolga. Itthon és külföldön, otthon a családban, az iskolákban, munkahelyeken, boltban, buszon, villamoson, kórházban, hivatalban, parlamentben, az utcákon, a tereken, Tiszán innen és Dunán túl, falvakban és városokban, Magyarországon és Európában - egyszóval mindenütt ahol élünk mozgunk és vagyunk, a szeretet nyelvén kellene szót értenünk!

Vasárnap, amikor a hétköznap megszokott helyek - többnyire zárva vannak, templomok ajtajai nyílnak meg. A Legjobb Tanítónk vár ott ránk, hogy legszemélyesebb példájával, minden emberi bölcsességet felülmúló tudásával, mennyei türelemmel tanítson bennünket erre a legnehezebb, mégis legfontosabb nyelvre.

Vasárnap nélkülözhetetlen ismeretszerzésre nyílik alkalmunk. Életünk minden eredménye ettől függ. Elveszünk, ha nem értjük, nem engedhetjük meg magunknak, hogy pont ezt a nyelvet ne akarjuk érthetően beszélni.

Mert valószínűsíthető, hogy az örökkévalóságnak is ez a hivatalos nyelve...