20140625 - Az idősek megbecsülése - Ifj. Gere Gábor

2014. június 25., szerda

Lehet, hogy az idős ember nem sok hasznot hoz. Lehet, hogy már nem tud segíteni a gyermek, s a ház körül. De tudja meg a világ, hogy egy ember nem szerszám, és nem állat!

Munkám során sokat találkozok idős emberekkel, rendszeresen bejárok idősek otthonába, napközi otthonokba.

Egy kedves barátom mondta, hogy az idős kor a második gyermekkor, az ember testileg szellemileg visszafejlődik, a gyermekkor szintjére. Ez a barátom sokszor emlegette, s mondogatta, hogy vajon lesz – e a hat gyermeke közül egy aki gondozza őt, vajon becsülni fogják – e őt a gyermekei? Én biztos vagyok benne, hogy igen.

De mégis sok család van akik, azokhoz az anyákhoz hasonlóan, akik a kórházak előtt lévő inkubátorokba teszik titokban megszült gyermeküket, ugyan úgy lerakják az idős hozzátartozót, nagyapát, vagy nagyanyát. Ahogyan ezek az anyák nem becsülik megszületett gyermeküket, ugyan úgy az időseket elhagyó családok hasonlóan becstelenek.

Az idősek otthonában élő emberek, megdöbbentő, hogy mennyire védik hozzátartozóikat, ha csak fele olyan szeretettel fordulna feléjük a rokonság, mint amilyen szeretettel gondolnak ők rájuk, már minden rendben lenne.

Természetesen nem arról szólok, hogy nem lehet jó és megfelelő hely egy idős ember számára egy szép, esetleg egyházi kézben lévő idősek otthona, hanem azt, hogy az oda bekerülő idős, nem szakadhat el a családjától. Oly sokszor volt olyan helyzet, amikor tudtam, hogy a gyermeke a néninek már évek óta meg sem látogatta, de a néni mégis azon sopánkodott, hogy szegény fiúnak mennyi dolga van, s persze beteg is, ez érthető lenne, ha az elmúlt héten nem lett volna ideje az anyjára, dehogy az elmúlt pár évben? Ez a megbecsülés? Vajon nem ezt fogja visszakapni saját gyermekeitől ez az ember?

Lehet, hogy az idős ember nem sok hasznot hoz. Lehet, hogy már nem tud segíteni a gyermek, s a ház körül. De tudja meg a világ, hogy egy ember nem szerszám, és nem állat! Ha kicsorbul nem dobjuk el, ha lebetegszik, nem vágjuk le! Talán kicsit durva ez a hasonlat, de hiszem, hogy ilyen keményen kell felemelnünk a hangunkat az efféle viselkedés ellen. Mert, aki nem becsüli idős hozzátartozóit, az nem becsüli embertársát sem, sőt idővel önmagát sem, az nem kap senkitől megbecsülést.

Megbecsülés, önbecsülés? Lehet – e mai világunkban ezekről egyáltalán beszélni? Jó szó, akkor, amikor minden második szavunk káromkodás? Mi lesz ennek a vége?

Úgy hiszem feladatunk, hogy változtathatatlannak tűnő világunkat megváltoztassuk, lehet, hogy emberi akarattal, erővel nem megy, de talán kapunk valami segítséget, ha kérjük, onnan felülről.