20140915 - A három rosta - Pásztor Gyula

Az ókori bölcsről, Szókratészről mesélik a következő esetet. Látható izgalommal futott egyszer valaki hozzá, és szinte köszönés nélkül kezdte mondani: „Hallod, Szókratész, ezt el kell mondanom neked, hogy a barátod …” Állj meg - szakította félbe a bölcs -, mielőtt belekezdenél, meg kell kérdeznem, hogy amit éppen el akarsz mondani, megrostáltad-e a három rostán. Miféle három rostán? – kérdezte csodálkozva a megtorpant látogató, aki alig tudta visszatartani szavait, s végképp nem értette, mestere miért nem kíváncsi arra, amit mondani akar.

Igen, a három rostán. Az első az igazság rostája. Megvizsgáltad, hogy mindaz, amit ilyen gyorsan el akarsz mondani, az igaz-e?

Nem, ilyesmire nem is volt módon, hiszen én is másoktól hallottam, mert azt mesélik, hogy…

Értem - szakította újra félbe hirtelen jött vendégét a bölcs -, de azért a második rostán csak megrostáltad azt, amit hallottál, nevezetesen a jóság rostáján. Ha már nem bizonyult igaznak a hír, legalább jó-e?

Nem, jónak egyáltalán nem mondható, sőt éppen ellenkezőleg …

A bölcs ismét leállította társa igyekezetét, s folytatta: Ha már így vagyunk, vegyük igénybe a harmadik rostát, s kérdezd meg magadtól: Amit ilyen igyekezettel hirdetnél, azt valóban szükséges-e tudtomra adnod, szükséges-e tudnom?

Nem, szükségesnek egyáltalán nem gondolom - felelte amaz.

Ha tehát így állunk - mosolyodott el a bölcs -, ha az, amit el akarsz nekem mondani nem igaz, nem jó, de még csak nem is szükséges, akkor temesd el, s ne terheled vele se magad, se engem. [1]

Három rosta, amely nem foglal nagy helyet, bárhova magunkkal vihetjük a nap, sőt egész életünk során, s mindegyik jó szolgálatot tehet. Ezek az egyszerű igazságok hadd tegyenek bölccsé, emberré a beszédünkben vagy éppen hallgatásunkban. Aki odafigyel és akarja, már ma is biztosan használhatja őket. Hadd legyen ettől ne csak a saját napunk békésebb, hanem másoké is.