20141219 - A szeretet lángja - Elek György

Advent idején mintha túl nagy hangsúlyt kapna a kétségbeesés, a csalódottság, a reménytelenség, ami nem igazán kellene jellemző legyen a karácsonyt váró, hitben és reményekben gazdag emberre, hiszen a karácsony lényege az, hogy valóra válik a prófétai ígéret: „Nem lesz mindig sötét, ahol most szorongatás van.” Pedig a szeretet erejének minden korban megvan az üzenete, amely az örök érvényű erkölcsi értékekre nyitott embert megérinti. Bár egyre távolabb kerül — időben és lelkiségben — a világ a kétezer éves misztériumtól, az üzenetet a csillagszórók és a fényjátékok hatása sem nyomhatja el. Erich Fromm szerint a szeretet művészet. Sajnos a szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret, hogy képes a szeretetre. A probléma ezért számukra abban áll, hogy miként érjék el, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltók. Lehet, hogy a karácsony hagyományaiban ápolt értékek ma már csak üres szavak? És ha így van, miért csaljuk meg magunkat? Talán hiányérzetünket, kielégítetlen szükségleteinket próbáljuk ezen a néhány napon enyhíteni? Tudunk-e, merünk-e válaszolni a karácsonykor felmerülő kérdésekre?

Az ünnep közeledtével minden ember befelé fordulóbbá válik, és életkoruktól függetlenül élik meg, ahogyan a karácsonyi fények, illatok és ízek felidézik gyermekkoruk hangulatát. Nekem is eszembe jutnak régi karácsonyok. Hideg telek, azóta elhunyt családtagok, a nagyszülők simogató keze, szemüknek meleg pillantása jelenik meg előttem az emlékezet örökkévaló ragyogásában. Mit üzen a családnak, mit üzen a gyermekeknek az idei karácsony? Mert mára a karácsony értéktartalma és érzésvilága szerint szűk családi ünneppé vált. Az egyre fényesebben kivilágított társadalmi környezet ugyanis már nem a szeretet fényét, hanem az árura váltott társadalmi értékek reklámját hordozza. A szeretet, mint érték, a magánszférába szorult. Az emberbaráti szeretet, amely a társadalmi szolidaritásnak az alapja, kihalt, vagy a szegény emberek luxusa lett. A világ választásra kényszeríti az embereket: etikus leszel és humanista, és esetleg örökre szegény, vagy beállsz a szeretet nélküli önzés világába, ahol mindenki csak a saját hasznát keresi. Ahol nincs érdektelen szeretet, ott csak az önszeretet elcsavart formájáról lehet szó. Egész gazdasági és társadalmi rendszerünk a szeretetlenségre épül. Azoknak, akik komolyan veszik a szeretetet, mint az egyetlen racionális választ az emberi lét kérdéseire, arra a következtetésre kell tehát jutniuk, hogy társadalmi struktúránkban fontos és radikális változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a szeretet merőben individualisztikus, marginális jelenségből társadalmi jelenséggé váljon.