20150404 - Hová érkezünk? - Püski Lajos (ism.)

Ma, nagyszombaton különböző okok miatt szinte az egész világ elcsendesedik és készülődik valamire.  Némelyek Jézus szenvedésére, halálára emlékeznek és majd feltámadásának örülve ünnepelni szeretnének, mások pedig talán már arra készülnek, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával útra kelhessenek. Jó dolog meglátogatni a messze lakó és régen látott szülőket, nagyszülőket, vagy éppen a gyermekeket, unokákat. Az odavezető utat is már bizonyára jól ismerjük. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy a kiválasztott, helyes célba meg is fogunk érkezni.

Miért vagyunk ebben annyira biztosak? Nyilvánvalóan azért, mert ha a megfelelő vonatra szállunk fel, akkor bizton remélhetjük, hogy a kívánt célba fogunk megérkezni.

De gondolkoztunk már azon, hogy egész életünk merre halad, hova fog érkezni? Vagy nagyon el vagyunk foglalva a munkánkkal, családi feladatainkkal, a világ dolgaival és úgymond soha nincs időnk életünk egészével foglalkozni?

Gyakran szokták mondani, hogy életünk hasonlítható egy nagy, hosszú utazáshoz is.

Igyekezhetünk, sőt igyekezzünk is utazás közben - mint a vonaton is - rendesnek lenni, szépen, kulturáltan viselkedni, olykor talán még másoknak is segíteni, de azt mindannyian tudjuk, hogy elsősorban nem ezektől az egyébként dicséretes tetteinktől függ az, hogy hova fogunk érkezni.

Az, hogy hova érkezünk majd, az attól függ, hogy milyen irányba haladó vonatra szálltunk, és így milyen irányba hagyjuk magunkat sodortatni, talán gyermekeinkkel együtt. Hogy hova érkezünk az tehát attól a döntésünktől függ, hogy milyen vonatra szálltunk fel, és maradunk fent.

Félelmetes annak felismerése, hogyha eltévesztettük a célt. De nem kell kétségbe esnünk, mert még van lehetőségünk arra, hogy meghozzuk azt a döntést, aminek következményeként életünk egésze jó irányba fordulhat.

Azt azonban bizonyára mindannyian tudjuk, hogy nem elég a bennünket téves irányba sodró vonaton a nemes célról csak ábrándozni, sőt még az sem elég, hogy felállunk és jó irányba fordulva vagonról vagonra megyünk, mert még így is a vonat iránya és sebessége lesz a meghatározó tényező.

Mit tegyünk tehát? A téves irányba, nagy lendülettel sodró vonatról le kell szállni, még akkor is, ha ott viszonylag tisztességesen viselkedtünk, és keresni kell egy helyes irányba haladó vonatot. Erre a vonatra azonban fel is kell szállni, azaz arra kell rábízni magunkat.

A nagyszombati csöndben gondoljuk át az életünket, különösen annak irányát. Ne tévesszen meg az, hogy némelyekhez viszonyítva mi talán rendesebbek vagyunk, mert az, hogy hova érkezünk az igazán attól függ, hogy kire bízzuk rá magunkat, kire hallgatunk és kinek engedelmeskedünk.

Az ünnepi rokon látogatáskor természetesen igyekszünk odafigyelni, hogy helyes vonatra bízzuk magunkat. A Húsvét örömhíre éppen arról szól, hogy a mi eltévedt, csalódott életünknek van segítség. Keressük ezt az örömet, békességet. Bízzuk rá magunkat az oda segítő mennyei szeretetre.