20150629 - Életfilozófiák (1) - Kovács Józsefné (ism.)

Egy kép. Talán egy filmből. Egy utca, jövő-menő, rohanó emberekkel, és középen ott van ő. A Főhős. Mozdulatlannak tűnik.

Reggel elindult. Akár a többiek. Bár mindenki másképp indul el.

Van, aki nehézkesen készülődik. Nehezen megy az ébredés, olyan jó lenne kicsit lustálkodni, kicsit visszatolni az idő szekerét, minél később kezdődjön, amikor már figyelni kell, összpontosítani kell - a felelősség ideje.

Valaki aprólékosan átgondol mindent, ami vár rá. Rendszerezi gondolatait, tetteit. Szöszmötöl, pakolgat, kávézik, reggelizik. Hogy jól kezdődjön a nap. Hogy ne érjék meglepetések, mindig tudja, mit hogyan mondjon, mit hogyan tegyen. Hogy majd jól végződjön a nap.

Van, aki sietős, rohanós, kapkodós. Hogy odaérjen, hogy időben érkezzen. Indulni kell, menni kell. Vár a munka, az iskola, várnak a barátok, az ismerősök. Vár az életünk. 

Néha átgondolt, néha esetleges, ki hova megy, mikor milyen állomásokat iktat be. Mert ahogy indulni nehéz – úgy megérkezni is az. Küzdelmes az út a reggeltől az estéig, a kezdettől a végig. Sokszor a körülmények változtatják az útvonalat. Boldogságok, bánatok, tragédiák. Megtorpantanak, előrébb tolnak, akadályokat gördítenek. De ha ismerem az út végét, a célt, könnyebben veszem az akadályokat: a kicsiket felemelem, a nagyokat kikerülöm. S ha megérkezem, teljes volt a nap. Az életem. S tudom: a nap vége egy új nap kezdete.

Egy kép. Talán egy filmből. Egy utca, jövő-menő, rohanó emberekkel, és középen ott van ő. A főhős. Csak egy helyben toporog, rakosgatja lábait - egyet előre, egyet vissza. Elindult, de nem akar megérkezni sehova. Nem tudja, hová, s ahol van az biztosnak tűnik. Messziről mozdulatlannak látszik. Messziről zavartalannak látszik. Peregnek a kockák, s közelebbről szemlélve kiderül: nem mozdulatlan, csak céltalan. Nem zavartalan, csak céltalan.

Nem tudja, hogy Ő a Főhős.