20150728 - Behajtani tilos - Lovász Krisztián (ism.)

Tilos behajtani oda, ahol nekünk semmi, de semmi keresnivalónk nincsen. Tilos behajtani oda is, ahol veszélyben, mi több, életveszélyben van az ember élete. Végül tilos behajtani oda is, ahol csak rossz dolog történhet velünk. Mindezek a tiltások, melyek az ellenkező oldalról nézve figyelmeztetések, azért vannak elhelyezve, mégpedig jól látható helyen, mert meg akarnak óvni olyan valamitől, amely egyébként egészségre, és békességre, tehát testi-lelki életre káros. Mégis, ez a behajtani tilos tábla, vagy egyáltalán a puszta tiltás az, ami a legjobban irritálja az embert.

De miért is? Az erre adott, és adható felelet-katalógus bizony kimeríthetetlen. Most csak legyen elég az, hogy úgy szokott kezdődni, mármint a behajtás, hogy „Tudom én magam is…” Azaz, tudom, hogy bár nem szabad behajtani oda, azaz megjelenni ott, ahol nem kellene jelen lenni, de mégis úgy érzem, ott a helyem. Pedig ez az abszolút „hely-telenség”. Azaz nem a helyünkön vagyunk, nem a saját feladatunkat végezzük, nem azt az utat járjuk, amely számunkra van kijelölve. Egy nem akármilyen paradoxon húzódik meg e mögött a felvetés mögött. Alapvetően ugyanis a behajtani tilos tábla életmentő lehet, viszont a tiltás, mint olyan, provokatív. Pro-vokáló; elő-hívó.

Ha az addig nem látott, az addig nem előhívott érzés egyszer csak megjelenik. Az emberben, mélyen, vagy nem is olyan mélyen húzódó saját akarat fészkében valami hirtelen, mozgásba lendíti a dolgokat.

Az Éden fái között sétáló első emberpár, vajon nem ezzel találta-e szembe magát? Elő-került az addig nem látott és nem tapasztalt engedetlenség, és hirtelen és váratlanul legyintett a „Behajtani tilos” táblát jelképesen elhelyező, a teremtményt okkal féltő, és szeretettel védelmet nyújtó szent akaratra.

De „Hol vagyunk már az Éden fáitól?” - kérdezi Pilinszky. Oly távol, és mégis oly közel. Mert az Édentől távolra is, magát viszi magával az ember. Mindenhova magával megy. Lerázhatja a másikat, de saját magát nem tudja lerázni. Ha pedig ez így van, márpedig így van, akkor sokkal inkább megkönnyítené a maga dolgát, ha útközben figyelne a „táblákra”, különösen a Behajtani tilos táblára.

Úgy érzem, hogy a közlekedési és egyéb, bár semmivel sem jelentéktelenebb behajtani tilos táblák esetében csak úgy járhatunk el, ha figyelünk. Figyelmünk pedig semmi esetre sem csak magunkra kell, hogy kiterjedjen, sokkal inkább észre kell venni a másikat is. A behajtani tilos tiltás ugyanis nemcsak az embert magát menti, hanem védelmet nyújt a másik embernek is. Ez az a pont, amikor megérthetem, hogy tiltásra igenis szükségem van.

Ez a tiltás pedig csak akkor lehet a javamra, ha a közlekedésbe magammal viszem a figyelmemet, a szemüvegemet, teljes koncentrációmat; és jó, ha az életutamra sem megyek egyedül. Ha van mellettem VALAKI, mégpedig csupa nagybetűvel, akkor érthetem meg, hogy a behajtani tilos táblák soha sem ellenem vannak, hanem értem.