20150731 - Félelem az ismeretlentől - Sipos Brigitta (ism.)

Dino Buzattinak van egy nagyon tanulságos novellája, a címe: A colombre. Egy fiúról szól, akit egész életén keresztül vonzott a tenger. Az édesapja hajóskapitány volt, s szeretett vele együtt járni a nyílt tengeren. Egyik útjuk során, azonban megjelent a fiú előtt egy félelmetes cápa, amely titokzatos, ravasz és az a hír járta róla, hogy nem nyugszik addig, amíg kiválasztott áldozatát el nem pusztítja.

A fiút onnantól kezdve óvták a tengertől. A szárazföld belsejébe küldték tanulni. De amikor szünetekben hazament és felkereste a mólót, mindig felbukkant a nyílt tengeren a baljóslatú hal. A félelem annyira a szívére telepedett, hogy néha késő éjszaka, több száz mérföldre a tengertől is arra riadt, hogy ott van a colombre. Úgy érezte, hogy a Föld végső zugába is elkísérné.

Tanulmányait befejezve tisztes állást kapott egy hivatalban. Közben édesapját elvitte valami betegség, özvegy édesanyja pedig eladta a remek vitorlást. Munka, szórakozás, barátok, első szerelmek, ezek alakították az életét, de a colombre gondolata nem hagyta nyugodni. Végül Stefano úgy döntött hazamegy.

Megkezdte a hajós életet, amelyben bizonyította jó képességeit, mind a hajón, mind az üzleti életben. A nagy hal viszont végigkísérte. Tengerről tengerre, óceánról óceánra járt nyomában a szörnyű végzetnek gondolatával. Míg végül megöregedett, de mégsem hagyott fel a hajós élettel.

Egyik este, amikor úgy érezte, közeledik halála órája, vízre bocsátott egy csónakot, s szigonnyal felfegyverkezve elindult a végzet elébe. Nem kellett sokáig fáradnia, hamar felbukkant a colombre. Mielőtt a végső összecsapás megtörtént volna, mégis megszólalt a hal: „…én nem azért üldöztelek, hogy fölfaljalak, mint hitted. Csupán azt a megbízatást kaptam a tengerek urától, hogy adjam át ezt neked.” Azzal átnyújtott egy fényes golyót az öreg kapitánynak. Az egy óriási gyöngyszem volt, a híres nevezetes Tenger Gyöngye, aki birtokolta, azé volt a hatalom, a szerelem, és a lelki béke. De későn érkezett el az idős kapitányhoz.

Mi vajon szembe merünk-e nézni az ismeretlennel? Vagy kétség nélkül elfogadjuk mások legendáit? A saját életünket éljük, vagy úgy látjuk jónak, hogy mindig mások tervezzék meg azt? Nem az a bátor, aki sohasem fél, hanem az, aki szembe mer nézni még az ismeretlennel is!