20151003 - Pozsonyi kifli - Fábián Tibor (ism.)
A történelmi belvárost a turizmus uralja. Sétahajók, turistabuszok és- autók tömkelege járja a Dunát, illetve az utcákat...
A jelenlegi szlovák fővárosról az első, ami eszembe jut, a magyarul beszélő turisták vegzálásáról szóló időszakos sajtóhírek. Ebben tavalyi utazásunk során nekünk nem volt részünk, igaz magyarul szinte kizárólag csak egymás között beszélhettünk. Magyar feliratot elvétve láttunk, kivéve egy várhoz közeli utca névtábláját, melyet lakói, egy polgári egyesület, a múlt iránti tiszteletből meghagyták, valamint egy színházi feliratot.
A pár órával korábbi komáromi élmény után, - ahol a város többsége és kultúrája még mindig magyar ajkú, - némileg sokkhatásként éri a tájékozatlanabb turistát, hogy itt bizony „nem beszélni magyar” (bár 14 ezer magyar lakosról beszélnek a 2011-es statisztikák). A német és japán turistát ez nyilván nem zavarja, bennünket is inkább csak azért, mert a magyar történelem kitörölhetetlenül szerves része Pozsony.
Egyébként az identitását és történelmét építő ifjú szlovák állam jó érzékkel fedezte fel és használja ki az egykor zömében magyar és német lakosságú koronázó város múltját, multikulturális történelmét, mely azonban cseppet sem köszön vissza a nemzetállami jelenben, melynek nemhivatalos jelszava ez: „Na Slovensku po slovensky!” (Szlovákiában szlovákul!)
A történelmi belvárost a turizmus uralja. Sétahajók, turistabuszok és- autók tömkelege járja a Dunát, illetve az utcákat. Hajók hozzák a közeli Bécsből az egy délutánra átránduló osztrákokat. Csupán 105 percet jelent a hajóút a hullámok hátán két főváros között.
Amit a szocialista közelmúlt és az azóta eltelt időszak hozzátett a városhoz, az turista szemmel nézve feledhető. Elsősorban a nagy kiterjedésű tömbház negyedeket értem ezalatt, hiszen a rendszerváltás óta azért tetszetős üzleti negyed is épült a történelmi belváros folytatásaként.
Kora délutánra már teljesen birtokba veszik a külföldiek a patinás tereket, utcákat. Ahol ennek megfelelően nemhogy pozsonyi magyart, de szlovákot sem igen látni, hallani. A standokon, a szokásos csecsebecséken a két évtizede megalakult szlovák állam címere virít.
A múlt építészeti örökségének harmóniáját sok helyen megbontja a kortárs építészet egy-egy „remekműve”. Közéjük sorolandók, a letűnt „elvtársak üzeneteként/bosszújaként” az antifasiszta emlékművek, amelyek felérnek egy-egy építészeti sokkhatással, s egyben azt jelzik, Szlovákiában még nem szobortemetőben tárolják a szocializmus művészetcsúfoló jelképeit.
Letölthető hanganyagok
Napi útravaló
20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál
Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...
20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)
A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...
20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)
A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...
20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)
Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...





