20151119 - Vallási turizmus - Rácz Róbert (ism.)

Voltak idők, amikor az emberiség sokkal érzékenyebb volt a szellemi és lelki dolgokra, mint manapság. A régiek még értették annak a másik világnak is a hangját, rá tudtak hangolódni annak hullámhosszára. Természetesen ez a fajta lelki érzékenység azzal is együtt járt, hogy az emberek képesek voltak észlelni a Szent beavatkozását, érkezését világukba és ahol ez megtörtént ott kialakultak a szent területek, a szent helyek. Ezek a szent helyek természetesen elkülönültek a hétköznapitól, és különleges erőket, csodás jelenéseket társítottak hozzájuk.

Minden vallásnak meg voltak, meg vannak a maguk szent helyei. Betlehem, Róma, Santiago de Compostela, Fatima, Athosz-félsziget a keresztyénség, Mekka a Kába kővel az iszlám, a Gangesz pedig a hindu vallás legszentebb helyei.

Ugyanakkor egyes kiemelt fontosságú helyek nemcsak egy adott vallásnak, hanem az egész emberiségnek is jelentenek kapcsolatot a túlon túlival. Jeruzsálem, a „világ köldöke”, a Himalája a „világ koronája”. Még mi magyarok is büszkélkedhetünk a „Föld szívével”, ami Dobogókőn található. Ezek a helyek egyben zarándoklatok célpontjai is lettek. Hívők százezrei keltek útra, hogy a szent helyek minden áldása, csodája, kozmikus ereje jótékonyan hassa át életüket, mélyítse a transzcendensbe vetett hitüket. Nem a helyszín volt a fontos, hanem a genius loci, azaz a hely szelleme.

Igen. Valamikor, amikor még az ember szenzitív volt a szellemi és lelki erőkre és ennek köszönhetően alakultak ki, épültek meg a szent helyek, épületek, hisz ott volt érzékelhető a csoda, mert ott volt felismerve, megtapasztalva az isteni közénk érkezés.

A ma embere, aki csak a testivel, az anyagival, a megsemmisülő matériával bír csupán, és esélye sincs arra, hogy bármi szentségesre ráhangolódjék, bizony nem tud mást tenni, mint megnézi ezeket az „állítólagos” csodákkal övezett helyeket. Nem a lelkiség viszi, hanem a látnivaló, nem a csodát várja, hanem csak csodálkozni akar, nem a hit hajtja, hanem a hév, hogy minél többet lásson, és minél többről elmondhassa, hogy már láttam ezeket. A felvilágosult, 21. századi ember nem engedheti meg, hogy a szent helyek birtokba vegyék, mert ő akar birtokolni. Éppen ezért már nem beszélhetünk zarándokokról, csak turistákról. Vallási turistákról.

A vallási turizmus tipikusan korunk találmánya és a vallási turista nem a lélek útját járja. Útjában nincs benne a mélység és a magasság, nincs benne az önmegtagadás, csak és kizárólag a felszín. Csak egymásra rakott köveket lát, de a kövek neki nem kiáltanak, csak freskókat néz, de a minden esztétikum forrását, Istent nem ismeri, csak alkotókról tud, de a Teremtőt nem érzékeli.

A vallási turizmus csak egy pótcselekvés. A valamikori zarándoklatokat igyekszik pótolni. Sajnos és természetesen eredménytelenül.

Nagyon meg kell tanulnunk ismét a lélek és a szellem útjait, az azokon való járást, miszerint nemcsak külső létezik, hanem benső is.

„A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni.”