20151124 - Nincs kanál - Turcsik Ferenc (ism.)

Számomra mindig is az marad a Mátrix című film egyik nagy tanulsága: "There is no spoon" (nincs kanál). A tudás alapú társadalom mibenlétének való foglalkozás során olyan előfeltételezéseken át vezet(ett) az utunk, amelyek valóságát és igazságát már meg sem kérdőjelezzük. Még akkor is el kell ezt ismernem, ha ennek a társadalomnak, minden általa okozott és létrehozott rosszal együtt is, a pozitív oldalát is látom és szeretem: az információ szabadsága, a vélemény kinyilvánításának lehetősége vagy akár a megismerés egy teljesen új dimenzióba való beemelése. Szeretem. Jó, hogy így kinyílt a világ.

Ez a sok pozitívum azonban nem söpörheti le sem a rosszat, amit előidéz, sem az előidézett változások vizsgálatát, ahogy az alapkérdések újra és újra történő megválaszolásának szükségszerűségét sem. A filmben egy kissrác ül az orákulumnál és a főszereplőnek mondja az előbb említett mondatot, miután meghajlított egy kanalat pusztán azzal, hogy úgymond szuggerálta, ami ezután visszaugrott eredeti helyzetébe. Nincs kanál. Azzal foglalkozunk sokszor, hogy nem létező dolgokat próbálunk meg valahogy a helyükre tenni, anélkül, hogy realizálnánk, hogy van-e helyük egyáltalán.

Az információs társadalmat olyan adottságként tekinthetjük ma, a XXI. század elején, ami nem más, mint egy olyan bomba, ami folyamatosan robban. Olyan detonációkat generálva, amelyek bennünk történnek. Olyan robbanások, amelyek nem hagynak nyugton bennünket. Nyugtalanok leszünk, mert olyan folyamatos robbanásokkal van dolgunk, amelyek velünk történnek, holott nem is mi generáljuk őket. Bennünk generálódnak, de külső INFORMÁCIÓ hatására. A robbanások tehát nem csupán nyugtalanságot szülnek, hanem ráadásul, ezek az izgató történések olyan forrásból származnak, amelyek egyébként nem is hatnának ránk, ha nem volnának ilyen nyílt információs csatornák a világban. Sőt, sok esetben teljesen irrelevánsak is ezek a forrásak az életünk szempontjából, mégis hatnak ránk. Nincs kanál, és mégis van.

Az európai vagy nyugati ember körülbelül 2 döntéshelyzettel szembesül percenként, míg egy természeti törzs tagja Afrikában 8-15 döntést hoz, de naponta. Lényeges különbség. A döntések jelentős része az információval van kapcsolatban. Ebből pedig nálunk sok van manapság. Ebben a jó az, hogy sokkal több forrásra hagyatkozhatunk. Sokkal könnyebben megtudhatunk olyan adatokat, találhatunk olyan leírásokat, amelyek a szükséges és/vagy számunkra érdekes történéseket, eseményeket, döntéseket pozitívan és jelentősen befolyásolhatják. Azonban azt se felejtsük el, hogy sokszor az előbb említett robbanások teljesen értelmetlenek, mégis valósak. Nem azért valósak, mert valós közünk van magukhoz a kiváltó okokhoz, hanem azért, mert valós robbanásokat váltanak ki és ennek következtében valós nyugtalanság alakul ki bennünk.

Amire leginkább figyelnünk kell az az, hogy ne szippanthasson be bennünket ez az óriási információs feket lyuk. Ma információból „termelünk” a legtöbbet. A hallatlan mennyiségű információ – még akkor is, ha csak a hozzánk eljutó információkat veszem alapul, – felesleges robbanásokat is okoz és nem hagy bennünket nyugton. Meg kell tanulnunk mi az, ami fontos, mi az, ami nem, hiszen egyébként nem lesz nyugalmunk. Nem tudunk széjjel nézni a világban, nem látjuk azt, mert a folyamatos robbanások csak megijesztenek, befolyásolni akarnak, anélkül, hogy autonóm reflexiót várnának vagy hagynának, hogy egy pillanatra elgondolkodjunk. Sokszor annyi történik, mert ez a következmény, hogy nincs időnk a világra, nincs időnk az élet nagy kérdéseire, családra, barátra, szerelemre, és így tovább sok minden másra, mert a világról szóló információ már nem hagy időt magára a világra. Pedig nincs is kanál. Csak már nem vesszük észre pedig közben azon a különbségtételen, hogy mi az, ami van és mi az, ami nincs, akár a boldogságunk is múlhat.