20160514 - Megérzéseink - Kovács József (ism.)

A mindennapok monotóniájába egyszer csak berobban valami. Egy érzés. Szorongató, szinte fojtogató. Történt valami. Vagy történni fog. Talán csak egy nyilalló fájdalom. Talán egy hatalmas öröm. Talán egy tragédia. Valami történt. Vagy történni fog. Valakivel, aki közel áll hozzánk. Valakivel, akit szeretünk. Az érzés megmagyarázhatatlan, de nem tudunk tőle szabadulni.

Kényelmesen élni jó. Azt a fajta kényelmet élni, amikor mindennek helye van: minden percnek, minden munkának, minden elképzelésnek. Egész nap teszünk-veszünk, kitöltjük, vagy éppen eltöltjük az időt. De a lelkiismeret „jól dolgozik”. Ha csak kitöltünk, és eltöltünk, valami hiányzik. A szeretet figyelmeztet.

Évek, évtizedek távlatából visszanézve sokszor számot vetünk. Mindig van olyan fordulópont, amely számvetésre késztet. Mit nem tettem, amit tehettem volna, mit tettem, amit nem kellett volna. Helyes és helytelen döntések, építő és elpazarolt figyelések. Szorongató és fájó mindaz, amit elmulasztottunk. A napok, hetek végén nehezebb visszanézni. Még túl közel van minden, ami elmúlt. Könnyebb is elhessegetni a kósza gondolatokat.

A szeretet figyelmeztet. Az a szeretet, melyet kaptunk. Nem tőlünk való; több és nagyobb mindennél, amit meg tudnánk fogalmazni, a szeretet, amely alkotott, melytől egész létünk függ, emlékeztet. Emlékeztet valaKire, akivel nem úgy, és nem akkor törődünk, amikor azt kellene. Emlékeztet valaMire, amit nem jól cselekedtünk.

Ha már túl sok az Én, ha már túl sok a Más, egyszer csak berobban valami. Egy érzés. Szorongató, szinte fojtogató.

A szeretet figyelmeztet.