20160519 - Kapcsolatok - Kovács József (ism.)

Kapocs, összeköttetés, kötelék. Ugyanarról beszél, másképpen. Ugyanazt jelenti. Kapocs egy nyakék két vége között, összeköttetés két földrész között, kötelék két ember között. Be és kikapcsolunk nyakékeket, összekapcsolunk földrészeket, kötelékek fűznek össze szeretteinkkel.

De milyen az a kapocs, mikor kapcsoljuk és hogyan ki s be, milyen az összeköttetés, milyen a kötelék.

Ha játszhatunk egy kicsit (megtehetjük): nézzünk ki most egy pontot, valahol a fejünk felett. Egy olyat keressünk, ami magasan a fejünk felett van, amihez fel kell emelni a tekintetünket. Legjobb a lámpa a plafonon, vagy, ha épp az ablakon bámulunk ki, nézzünk el a távolba. Sikerült? Most tekintetünk, s talán gondolataink is messze kalandoznak. Most lassan próbáljuk meg megérinteni azt a tárgyat, amelyik a legközelebb van kezünkhöz, ami elérhető. Tegyük mindezt anélkül, hogy tekintetünket a magasból visszaemelnénk. Ha elsőre nem sikerült így elérni azt a dolgot, ami pedig a legközelebb esik hozzánk, ne lepődjünk meg. Nézésünk, látásunk kapcsolatteremtő ereje hiányzott. Túl messzire néztünk, s nem láttuk a közelben lévőt.

De lehet ez fordítva is – most ezt már ne játsszuk el, mert veszélyes lehet – ha megyünk az utcán és folyton a lábunk elé nézünk, könnyen előfordulhat, hogy nem veszünk észre egy ismerőst a túloldalon, nem is beszélve a talajszinttől magasabban lévő akadályokról. Ilyenkor nincs kapcsolatunk – látásban, észlelésben – a messzeséggel, a távollal. Autósok tudják, kezdő autóvezetők gyakorolják, hogy nem az autó orrát kell nézni vezetés közben, mert úgy nem lesz meg a kapcsolat az út és a vezető figyelme között.

Pedig járni is, vezetni is meg lehet tanulni, majdnem, hogy könnyedén. Mégis gyakorolni kell. Szüntelenül.

És igazak ezek a megállapítások kötelékeinkre is. Mert, ha igaz, hogy az égbe bámulva nehezen érjük el a hozzánk egyébként közel lévő dolgokat és az is, hogy a földet nézve rengeteg dolgot szalaszthatunk el, mennyire igaz ez a tőlünk kissé távol eső dolgokra. Tárgyakra, emberekre - a hozzánk közel lévőkre, akikkel egy köteléket alkotunk.

Olyan magasra nézünk, hogy a feléjük tett mozdulataink tétovák és esetlenek lesznek? Szorosabbra kell fonnunk a látás teremtette köteléket, „be kell kapcsolnunk” a közelség-érzékelőt.

Olyannyira a földre szegezzük tekintetünket, hogy elkerüljük a magasság lehetőségeit? Fel kell emelni a szemünket, be kell kapcsolnunk a távolság- és magasságérzékelőt. Kapocs, összeköttetés, kötelék. Egyik sem létezik a másik nélkül és nincs semmi értelme, ha nincs bekapcsolva...