Hírek és Cikkek a nagyvlágból
Mégis tárgyalnak Brüsszelben az ukrán küldöttséggel
2013. december 12., címkék:Stefan Füle, a keleti partnerség ügyeiben illetékes EU-biztos csütörtökön fogadja Brüsszelben Szerhij Arbuzov ukrán első miniszterelnök-helyettest - közölte Füle szóvivője, ezzel megcáfolva az Európai Bizottság néhány órával korábbi közlését.
December 11-én, mutatták be azt a 30 dalt, azaz azt a 30 magyar elődöntőst, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában, Budapesten.
2013. december 12., címkék:Két gyermeket és több idős embert mentett ki Ungváron, egy nyolcemeletes tömbház ötödik emeleti égő lakásából.
2013. december 12., címkék:Megérkezett Amerikába az orosz atomfegyverekből kiszerelt urán utolsó szállítmánya is, ezzel lezárult egy 20 évig tartó leszerelési együttműködési program a két ország között.
2013. december 11., címkék:Janukovics delegációt küld Brüsszelbe a társulás érdekében jelentette be azt tegnap.
2013. december 11., címkék:Az elnök ezt az ország három volt államfőjével, Leonyid Kravcsukkal, Leonyid Kucsmával és Viktor Juscsenkóval folytatott megbeszélésén mondta. A küldöttség, amelyet Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettes vezet, „valószínűleg szerdán utazik" Brüsszelbe – tette hozzá.
Szóját és árpát fog exportálni Ukrajna Kínába Mikola Priszjazsnyuk ukrán agrárügyi és élelmezésügyi miniszter és a kínai minőségfelügyeleti hivatal írta alá az erről szóló megállapodást.
2013. december 11., címkék:Elmondta, hogy a kormány célja továbbra is a hazai mezőgazdasági termékek exportpiacának bővítése, melynek nélkülözhetetlen része a mezőgazdasági ágazat 2020-ig tervezett fejlődési stratégiájának.
Életben van az a 20 éves sofőr, aki tegnap Zsigulijával, vonattal ütközött Szlatinán.
2013. december 11., címkék:Több kárpátaljai tüntetőt is bántalmaztak, a ma hajnalban induló akcióban, melyben a Berkut különleges alakulata lerohanta a tüntetőket.
2013. december 11., címkék:Kövessen minket Facebookon is!
Most szól:
04:00 - Ukrán Irodalom 1
Frekvencia: Pulzus Rádió
Irodalmi óra