Turul-ünnepség Tiszaújlakon

Turul-ünnepség Tiszaújlakon
2017. július 17., hétfő

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Turul-ünnepség Tiszaújlakon – Kárpátalja magyarsága a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának 314. évfordulójáról emlékezett meg a hagyományos Turul-ünnepség keretében tegnap a határ menti Tiszaújlakon, az egykori ütközet helyén emelt turulmadaras emlékműnél. A kárpátaljai magyarság legnagyobb tömegrendezvényének számító ünnepségen mondott beszédében Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, az anyaországnak segítenie kell a kárpátaljai magyarok boldogulását. Utalva a 150 ezres kárpátaljai magyarságra kiemelte: „számunkra százötvenezer indoka van Ukrajna boldogulásának, jobb létének”. Szavai szerint „addig van magyar, amíg van magyar Kárpátalján is”. A KMKSZ elnöke, Brenzovics László hangsúlyozta: „Ukrán barátainknak üzenjük, nem vagyunk ellenségeik, sőt a célunk közös – egy európai, demokratikus Ukrajna, egy jóléti állam, egy jogállam, amelyben tiszteletben tartják a kisebbségek jogait is. Mi sem teszünk mást, mint amit az ukrán nemzet legjobbjai tettek, amikor ők voltak elnyomás alatt: harcolunk nemzetünk nyelvéért, kultúrájáért, jogaiért. Kérjük az ukrán nemzetet, ne váljon elnyomottból elnyomóvá” – idézi Brenzovics László szavait az MTI.

Kövessen minket Facebookon is!

Most szól:

11:10 - Hétvégi Kívánságműsor

Frekvencia: Pulzus Rádió
SMS: 2320, Adásvonal: 095 709 709 7