A házelnök szerint a kormány ellen tervezett bizalmatlansági indítványról idén már nem dönt a parlament , Volodimir Ribak házelnök tegnap kijelentette, hogy arról már csak a jövő februárban kezdődő, következő ülésszak alatt hozhat döntést.
A Kommerszant-Ukrajina című lap úgy értesült, hogy az ellenzék ismét próbát tesz a kormány leváltására a parlamentben. Az újabb bizalmatlansági indítványt most a kormányt eddig kívülről támogató Kommunista Párt kezdeményezte, amely korábban nem szavazta meg a kabinet menesztését.
A bizalmi szavazás kezdeményezéséhez legalább 150 képviselői aláírás szükséges, és az újság szerint már több mint 200 képviselő látta el kézjegyével a dokumentumot. A házelnök ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy miután összegyűlt a szükséges számú képviselői támogatószavazat, az előterjesztést még az illetékes bizottságoknak is meg kell vitatniuk, és csak azután kerülhet a parlament plenáris ülése elé.
Forrás:Pulzus FM (MTI)