2016.08.05 Felújítás az Ungvári Nemzeti Egyetem épületeiben és kollégiumaiban
Felújítás az Ungvári Nemzeti Egyetem épületeiben és kollégiumaiban- teljes körű felújítást tart az egyetem a tantermekben és a lakóépületekben a hallgatók életkörülményeinek javítása érdekében –adta hírül az uzhgorod.in hírportál Volodimir Szmolankának, a felsőoktatási intézmény rektorának nyilatkozatára hivatkozva.
Teljesen felújították a Katonai Kiképzés Tanszék helyiségeit, valamint az Információs Technológia Kar tantermeit és folyosóit is. Következő lépésként a Nemzetközi Politika, valamint az Üzlet és Menedzsment Kar épületrészét hozzák rendbe.
Továbbá elkészült az új kazánház alapzata, mely három kollégiumi épület fűtését fogja ellátni. A munkálatokat a tervek szerint befejezik a fűtési szezon kezdetéig.
Az egyetemhez tartozó, hat épületből álló kollégiumot is folyamatosan korszerűsítik. Jelenleg a 4. számú kollégium előcsarnokában és negyedik szintjén folynak munkálatok. Folyamatban van továbbá az épület előtti sportpálya teljes felújítása is, melyen tenisz-, kosárlabda- és röplabdapályát, valamint edzőtermet alakítanak ki-tudatja a kárpátalja.ma





