2016. 08. 09. Kihallgatásra rendelte be az ukrán főügyészség Petro Porosenko államfőt a Majdanon két éve történtek ügyében
Tanúként kívánják kihallgatni az államfőt augusztusban, a pontos időpont egyelőre nem ismert – közölte tegnap a főügyészség egyik illetékese az egyik ukrán hírügynökséggel. Az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint tanúkihallgatásra rendelték be Vitalij Klicsko kijevi polgármestert, Arszenyij Jacenyuk volt kormányfőt és Olekszandr Turcsinovot, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárát is. Az államfő szóvivője az értesülésre reagálva közölte, hogy az elnök kész vallomást tenni. Az Európai Unióval kötendő társulási szerződés aláírásának felmondása váltott ki tüntetéshullámot 2013 végén Kijev Függetlenség terén. 2014. február 20-án máig azonosítatlan orvlövészek tüzet nyitottak az utcán, hivatalos adatok szerint ötvenhárom embert öltek meg, több százan pedig megsebesültek. Két évvel a történtek után sem tisztázták az ügyet – tájékoztat a karpatinfo.net.
Kövessen minket Facebookon is!
Most szól:
12:05 - Jó ebédhez szól a nóta
Frekvencia: Pulzus Rádió
Népzenei rovat
![]()





