2016.08. 09. Lezárult a VI. Nagyberegi Népzenei és Néptánctábor
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által megszervezett eseménynek ezúttal is a Nagyberegi Református Líceum adott otthont augusztus 1. és 6. között. A táborban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin sikeresen szereplő tanulók vehettek részt, valamint a Szól a fülemüle – II. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntős csapatai közül is nyertek részvételi lehetőséget. A hét folyamán a 43 jelentkező kézműves foglalkozásokon vehetett részt és hagyományos népi gyermekjátékokat tanulhatott. A záróünnepség ünnepélyes keretein belül a résztvevők bemutatták a héten tanultakat mind a zene, mind a néptánc terén. A tábor megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatta – adta hírül a karpatalja.ma.





