2016. 08. 19. Közel egymilliárd dollárt veszít az ukrán gazdaság az Oroszország által elfogadott kereskedelmi korlátozások eredményeként

2016. 08. 19. Közel egymilliárd dollárt veszít az ukrán gazdaság az Oroszország által elfogadott kereskedelmi korlátozások eredményeként
2016. augusztus 19., péntek

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Közvetlen veszteségekről van szó, csökkent az export mennyisége és ennek következtében csökken a GDP is – idézte az ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter-helyettes szavait a korrespondent.net. Öt hónapos statisztikából az derül ki, hogy több mint 36 százalékkal csökkent az Oroszországba irányuló export. Január és március között a Kazahsztánba irányuló export is 46,2 százalékkal, azaz több mint 136 millió dollárral csökkent. Oroszország 2016. január elsejétől terjesztette ki a nyugati országokra és Ukrajnára az élelmiszer-embargót – tájékoztat a karpatinfo.net.

Kövessen minket Facebookon is!

Most szól: