2016. 09. 05. Lángolt az egyik ukrán televízió épülete Kijevben
Ismeretlen tettesek gyújtották fel tegnap este az országos sugárzású Inter televízió egyik épületét a fővárosban, a hírek szerint öt embert kellett füstmérgezés miatt kórházba szállítani, egy stúdióhelyiség pedig kiégett a tűzben. Előző nap a tévétársaság hírműsorait gyártó vállalat épületét gyújtották fel ismeretlenek, majd ezt követően a csatorna sugárzásának ellenzői demonstrációt tartottak a tévé székháza előtt, ahol az utcán gumiabroncsokat égettek. A tüntetők közül kilenc embert vettek őrizetbe a hatóságok. A tévétársaság vezetése nyílt felhívást intézett Petro Porosenkónak, amelyben arra szólították fel az államfőt, hogy állítsa helyre a törvényességet, és nyújtson védelmet a jogellenes cselekedetekkel szemben a televíziónak. Követelték továbbá, hogy a hatóságok alaposan vizsgálják ki a gyújtogatás ügyét, és szavatolják a televíziónál dolgozók biztonságát – adta hírül az MTI.





