Az IMF szerint nem romlott a gazdasági helyzet

Az IMF szerint nem romlott a gazdasági helyzet
2013. április 10., szerda

 

A Nemzetközi Valutaalap vezetője megjegyezte, hogy a hrivnyát ért devalvációs nyomás gyengülő tendenciát mutat. Az elmúlt néhány hónap elég kedvező volt Ukrajna számára, ennek köszönhető, hogy gyengült a hrivnyára nehezedő devalvációs nyomás.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

„Az árfolyammal kapcsolatos feszültség némiképp enyhülést mutatott. Örömmel vesszük tudomásul, hogy az elmúlt hónapokban Ukrajnában nem romlott  a gazdasági helyzet” – közölte Christopher Jarvis, az IMF-küldöttség vezetője.

A közlemény szerint az IMF vezetője azt követően értékelte ekképp a helyzetet miután Mikola Azarov ukrán miniszterelnökkel találkozott.

Jarvis elmondása szerint a küldöttség gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott a kormány képviselőivel és az Ukrán Nemzeti Bank képviselőivel is.

Az IMF-küldöttség vezetője bemutatta az újonnan kinevezett állandó képviselőt, Jerome Vachert. Vacher május 1-től lép Max Alier, a jelenlegi ukrajnai IMF-képviselő helyére. Alier három éve képviselte az IMF-et Ukrajnában.

Mint ismeretes, március 27-én érkezett Kijevbe az IMF-küldöttség annak céljából, hogy egy új stand-by megállapodásról tárgyaljon a kormánnyal.
 

Forrás: 
 

Kövessen minket Facebookon is!

Most szól: