Drágulhat a kenyér

Drágulhat a kenyér
2013. április 15., hétfő

 

Ukrajnában drágulhat a kenyér a mezőgazdasági földterületeket érő árvíz miatt, mely miatt az ország nyolc megyéjében 15 %-kal csökken a terméshozam.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ősszel Ukrajnában hiány léphet fel búzából, árpából és zabból. „Ennek legnagyobb kockázata a Rivnei, Volinyi és Vinnyicai területen van. A Zsitomiri területen 2 ezer hektárnyi terület került víz alá. Habár az őszi vetés jónak minősíthető, a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat már csak késve lehet megkezdeni” – mondta Mikola Azarov ukrán miniszterelnök.

A kormányfő arra utasította az agrárpolitikai minisztériumot, hogy tartsa ellenőrzése alatt a helyzetet.

„A búza és árpavetés ideje jelentősen kitolódott. Még korai a vetés elkezdésének idejét jósolgatni. Meg kell várnunk, míg a víz leapad. Kombájnnal nem megyünk a vízbe” – mondta Marija Kolesznyik, az AAA elemzőközpont vezetője.

Más szakértők szerint  búza, árpa, zab helyett kukoricát fognak vetni a termelők. „A téli árvíznek még előnye is lehet, például a vetőmagokat nem száraz földbe fogják vetni. A tavasz azonban három héttel később kezdődött és meglehetősen rövid lesz.  Elképzelhető, hogy már nem érkeznek bevetni a földterületeket. Sok minden függ a nyári hónapoktól is. A kukorica nem igényel túl sok gondoskodást” – mondta Mikola Vernyickij, a ProAgro cég igazgatója.
 

Forrás: 

Kövessen minket Facebookon is!

Most szól: