2016. 12. 05. Porosenko aláírta az ukrán társadalom megszilárdításáról szóló rendeletet

2016. 12. 05. Porosenko aláírta az ukrán társadalom megszilárdításáról szóló rendeletet
2016. december 05., hétfő

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Porosenko aláírta az ukrán társadalom megszilárdításáról szóló rendeletet – a határozat értelmében az állami szervek és a helyi önkormányzatok tevékenységének elsődleges feladata a nemzeti egység megerősítése, az ukrán társadalom megszilárdítása és a civil szervezetekkel való együttműködés kivitelezésének biztosítása – közölte az ukrainepravo.com portál a napokban. Az Ukrán Miniszteri Kabinetet azzal a feladattal bízták meg, hogy három hónapos határidőn belül készítse el a rendelet céljainak megfelelő intézkedések teljes tervezetét. Az okmányt a közvéleménnyel szoros együttműködésben, az ukrán elnökség mellett működő Nemzeti Egységgel Foglalkozó Tanács tagjaival egyeztetve kell elkészíteni. A megyei és a fővárosi állami közigazgatási hivataloknak a tervezet elfogadását követő két hónapon belül ki kell dolgoznia és meg kell valósítania az adott régióra vonatkozó intézkedések programját – adta hírül a karpatalja.ma.

Kövessen minket Facebookon is!

Most szól: