Kárpátalján alacsony a bűnözési ráta
Mindössze 44,1 százalékos a bűnözési ráta Kárpátalján. Ukrajna többi megyéjéhez képest ez a legalacsonyabb arány – jelentette be Vaszil Varcaba vezérőrnagy, az Ukrán Belügyminisztérium Kárpátaljai Igazgatóságának vezetője.
Varcaba elmondta azt is, hogy Kárpátalján 81,8 százalékkal csökkent a rablások száma. A múlt év első negyedévében megyénkben 11 rablás történt, ebben az évben pedig csak 2. A kiskorúak által elkövetett rablások száma pedig 27,3 százalékkal csökkent.
2013 elejétől az Ukrán Belügyminisztérium Kárpátaljai Igazgatóságánál 14 339 bejelentést regisztráltak, s gyakorlatilag minden súlyos bűncselekményt kinyomoztak.
Kövessen minket Facebookon is!
Most szól:
10:10 - Határtalan
Frekvencia: Pulzus Rádió
A Kárpát - medencei református rádiók közös müsora