2017.02.27. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A görög katolikus áldozópap, dr. Ortutay Elemérről elnevezett Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát szervezett a Görög-kör a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán február 23-án. A megnyitó után Marosi Istvánt, a főiskolai görög katolikus lelkészség vezetőjét kérdeztük. Riporter: Nagy Gabriella.
Néhány évtizeddel a berlini fal lebontása után hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy tágabb hazánkban, Európában még mindig van olyan főváros – a ciprusi Nicosia –, amely a maga kettéosztottságában éli mindennapi életét. Ciprus háromszáz éven át volt az Oszmán Birodalom része, lakosságának többsége – részben reálpolitikai megfontolásból – mégis görög és ortodox maradhatott, így huszadik századi történetébe kódolva volt a görög-török ellentét. Február 23-án az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház NYITOTT SZEMMEL című beszélgető sorozatának újabb kiadásán mesélt élményeiről Konc Attila újságíró, aki több évig élt a szigeten.
A Tiszántúli Református Egyházkerület útjára indította azt a Bibliát, amelynek eredeti példánya az 1560-as évek elején készült. A Szatmári Egyházmegyében Mátészalkán fogadták először. A templomos emberek mellett iskoláskorú gyermekek is kezükbe vehették. Zsoldos Barnabás is jelen volt az eseményeken.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





