2017.02.28. Határtalan
Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Gyermekzsivajtól volt hangos pénteken a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat épülete, ami ugyan nem szokványos, de aznap tavaszcsalogató gyermekfarsangra került sor. Volt ott boszorkány, tündér, tűzoltó, katicabogár, királylány, maci, cowboy és még sokáig lehetne sorolni az érdekesebbnél érdekesebb, mókás jelmezeket. A legérdekesebb pedig az volt, hogy nemcsak az óvodáskorú gyermekek öltöztek jelmezbe, náluk sokkal idősebbek is úgy döntöttek, farsangi ruhát öltenek, és a kisebbekkel együtt töltenek el egy vidám délután. A helyszínen Hegedűs Csilla beszélgetett a BJMSZ munkatársával, Simon Tündével…
A Reformáció emlékéve alkalmával Bázel és Genf közötti bicikliturára kerül sor idén Junius 19 és 30 között erről Gede Csongort a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük.
Több mint kétszázötven napja járja az országot az a Luther-figura, ami hamar az internet népnek kedvence lett. Luther mindennapjaiba egy református lelkészházaspárnak köszönhetően tekinthetünk be a világhálón keresztül. Bella Péter és felesége, Bella Violetta dunántúli református lelkipásztorok könnyed, ötletes kezdeményezéssel rukkoltak elő a reformáció ötszáz éves évfordulóján. Bármerre járnak a világban, elviszik magukkal Luther playmobil figuráját, és készítenek róla egy fotót, amit több közösségi oldalon is közzétesznek.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





