2017.03.05. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában ezúttal is az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A bálok idejét éljük. Nagyberegen immár tízedik alkalommal került sor jótékonysági bálra. A helyi középiskolában megrendezett mulatságot idén is a szülői tanács szervezte. Annak idején milyen céllal indították útjára a most már hagyománnyá vált rendezvényt? – kérdeztük Kovács Sándort, a szülői tanács elnökét.

A Reformáció emlékéve alkalmával Bázel és Genf közötti biciklitúrára kerül sor idén június 19. és 30. között erről Gede Csongort a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük.

Gyermekzsivajtól volt hangos pénteken a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat épülete, ami ugyan nem szokványos, de aznap tavaszcsalogató gyermekfarsangra került sor. Volt ott boszorkány, tündér, tűzoltó, katicabogár, királylány, maci, cowboy és még sokáig lehetne sorolni az érdekesebbnél érdekesebb, mókás jelmezeket. A legérdekesebb pedig az volt, hogy nemcsak az óvodáskorú gyermekek öltöztek jelmezbe, náluk sokkal idősebbek is úgy döntöttek, farsangi ruhát öltenek, és a kisebbekkel együtt töltenek el egy vidám délután. A helyszínen Hegedűs Csilla beszélgetett a BJMSZ munkatársával, Simon Tündével…

A Kommunizmus emléknapján február 25-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán vetítéssel egybekötött, nagyszabású dokumentumfilm bemutatóval kezdte az emlékévet bezáró rendezvényét, bemutatták Farkas György: Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című filmjét valamint  Tóth Orsolya: A szovjet fogság emlékeinek nyomában című filmjét. A dokumentumfilmek az Erdélyben, s azon belül hangsúlyosan a Kolozsváron történtekre fókuszáltak, emléket állítva a polgári lakosság szovjet fogságba hurcolásának. Szecsődi Árpád kollegánk a vetített filmről és az új mobiltelefonos alkalmazásról, amely a kolozsvári gyűjtőpontok helyszíneire kalauzolja az érdeklődőket Farkas György rendezőt kérdezte, valamint később Gergely István Szovjetunióba hurcolt, volt hadi fogollyal beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...