2017.03.08. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács kezdeményezésére és szervezésében február 27.- március 5 között került megrendezésre a Magyar Konyha Hete. A rendezvény keretében a résztvevő kárpátaljai éttermek jelentős árengedménnyel kínálták a magyar tradicionális ételek remekeit. Az előre meghirdetett ételekre csütörtökön (március 2-án) 50%-os a kedvezmény, a hét többi napján 25%-os kedvezménnyel várták az éttermek a vendégeket. A részletekről dr. Berghauer Sándort, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnökét kérdeztük. Hegedűs Csilla riportja

Épülés a Küldetésben, Avagy A Nem Önmagának Élő Ember címmel, hitmélyítő alkalmakra került sor a Kolozsvári Tóvidéki Református Egyházközségben, az előadok közül Dobai Zoltánt az Ákosi Református Egyházközség lelkipásztorát, a Krisztust való szolgálatról és az Ákosi gyülekezetről kérdezte Szecsődi Árpád rádiónk munkatársa.

„Párkapcsolati reformáció” címmel tartott ifjúsági konferenciát a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség a Jókai Mór Református Általános Iskolában. A rendezvényre olyan keresztyén fiatalokat vártak, akiket érdekelt, hogy mi Isten terve a házassággal, van-e élet a csalódások után, vagy hogy hogyan találhatják meg az igazit. Kojsza Péter összeállítása.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...