A Világosság református egyházi műsor 2017. március 12-ei ajánlata
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája a böjt. Szó lesz a szent böjtről, a reformációs faültetésről, a bacskai református gyülekezetről, valamint egy különleges bemutatkozás is elhangzik.
A böjttel kapcsolatos gondolatait Csernyikné Tóth Magdolna hontfüzesgyarmati lelkipásztor tolmácsolja.
Bacskán a reformáció idején a reformátusokhoz kerül a katolikus templom, amelyet az ellenreformáció idején visszavettek. A reformátusok ezt követően felépítik a saját fatemplomukat, amely 1830-ig szolgálja a híveket. Ekkorra készül el az új templom. Az első világháború idején helyszűke miatt kibővítették és tornyot is emeltek hozzá. A gyülekezet életébe Kendi Csaba esperes, helyi lelkipásztor avatja be a hallgatókat.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából március 19-én, vasárnap az istentisztelet után reformációs fákat ültetnek el Kucsodon a templom melletti parkba. A részleteket Szuhay György lelkipásztor mondja el.
Szeverényi János missziói lelkipásztor néhány gondolata is elhangzik, amelyek az egyházmegyei napon Alistálon rögzítettünk.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





