2017.03.10. Határtalan

A Határtalan mai adásában többek között beszámolunk arról, hogy 19 600 eurós támogatásból újult meg a zempléni református templom. Szaszák József lelkipásztor az épületen elvégzett munkálatokról nyilatkozott munkatársunknak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az Operaház is készül a reformáció ötszázadik évfordulójára. Idén ősszel három produkcióval is megemlékeznek a 16. században indult hitújításról: Meyerbeer A hugenották, Verdi Stiffeliójának koncertszerű előadása és Verdi Requiemje várja a közönséget. Ókovács Szilvesztertől, a Magyar Állami Operaház főigazgatójától azt is megkérdeztük, hogy miért pont erre a három darabra esett a választásuk.

Az Ember és Természet kollégium legutóbbi meghívottja Dr. Imecs Zoltán volt, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karának adjunktusa, aki A drónok használata a természetföldrajzi kutatásban címmel tartott előadást 2017. március 9-én, csütörtökön a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Az est házigazdája Dr. Farkas György volt. Az előadást követően Dr. Imecs Zoltánt további érdekességekről kérdeztük a drónokkal kapcsolatban.

Évek óta nem volt már központi hitmélyítő alkalma a KRISZ-nek. A régi szövik és hitmélyítők mintájára, egy ilyen elcsendesedős hétvégét szerveztek március 3. és 5. között a beregszászi KRISZ pontban. A helyszínről Nagy Gabriella interjúja következik.

Az elmúlt évben 19 600 eurós támogatást kapott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatásból a Zempléni Református Egyházközség a templomán tervezett felújítások elvégzésére, tovább folytatva ezzel a már tíz éve folyó felújítási munkálatokat és feltárásokat. Hogy mi minden újult meg eddig és milyen források álltak az egyházközség rendelkezésére, arról Szaszák József lelkipásztorral felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...