2017.03.19. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában Erdély és Kárpátalja híreiből válogattunk.
Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciójaként indult nemrégen útjára a „szél el ne hordja, eső el ne mossa…” című előadássorozat a hazaszeretetről, a magyarságról. Gál Natália színművész és Balogh Marianna, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola színjátszó szakkörének tagja Kárpátalja magyar tanintézményeiben lépnek fel. Elsőként Szalipszki Endrét, Magyarország Beregszászi Főkonzulátusának főkonzulját kérdeztük. Hegedűs Csilla összeállítása.
Jótékonysági zenés estre kerül sor György falván Március 17-én, az eseménnyel kapcsolatosan Antal Enikőt az Angyaltábor szervezőjét kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte.
Március 11-én tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Református Egyházközség. Az ünnepélyes összejövetelen Zán Fábián Sándor a KRE püspöke szolgált igei alkalommal. Később lelkészszentelére is sor került. De megemlékeztek Gulácsy Lajos korábbi püspökről, és átadták a Komjáti sajtódíjat is, melyet idén Iváncsik Attila tévé és rádió szerkesztő-riporter vehetett át. A nap végén Zán Fábián Sándorral értékeltük a közgyűlést. Nagy Gabriella összeállítása következik.
Újabb bemutatóra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház március végén. A Rosmersholm, a norvég drámaíró-mester Henrik Ibsen keveset játszott, ismeretlenebb drámája. A darab a szerző úgynevezett pszichológiai korszakába tartozik, amelyet az egyénre összpontosítás, a szerepek részletes, bonckéssel elkövetett elemzése, a viszonyok kuszasága jellemez, némi szimbolista felhanggal. Visky András, a színház művészeti igazgatója szerint, Andrij Zsoldak olyan rendező, aki feszegeti a színház elképzelhető határait. A Kroll szerepét alakító Bács Miklóssal beszélgettünk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





