2017.03.22. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Nagyberegen, a református líceumban a Sámuel Alapítvány szervezésében került sor hosszú hétvégére, melynek témája Konfliktuskezelés és kommunikáció volt. Az esemény részleteiről Sipos Gézát, a Sámuel Alapítvány elnökét kérdeztük. Hegedűs Csilla riportja.
Európa élvonalában és/vagy a szokásos megkésettségben címmel tartott előadást a Virtuális Bolyai Egyetem március 21-ei előadásának meghívottja: Balázs Mihály, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Főépületében.
„Bár a reformáció emlékévének még csak a kezdetén vagyunk, kirajzolódni látszanak a magyarországi és erdélyi megnyilatkozások fő tendenciái. Az előadás első része azt mutatta be, hogyan viszonyulnak ezek a külföldi, főleg németországi megközelítésekhez. A figyelem középpontjában természetesen az állt, helyet kapnak-e a szélesebb közönséget is célba vevő kiadványokban.” Az előadást követően Balázs Mihállyal Szabó Anita beszélgetett.
A több éves testvér gyülekezeti kapcsolata eredményeként mindent tudnak egymásról, és ahol szükség van a segítségre ott vannak. A hétvégén a mátészalkai kertvárosi református gyülekezet jótékonysági estet szervezett a nagykárolyi ugyancsak kertvárosi gyülekezet építkezésének megsegítéséhez. Riporter: Zsoldos Barnabás.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





