2013.04.23. Határtalan
Hallgassa meg Erdély, Kárpátalja és Magyarország híreiből készült összeállításunkat.
A területért jogokat, Trianonért cserébe autonómiát kért Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a párt szombati kolozsvári küldöttgyűlésének nyitányaként mondott beszédében. Tőkés László kijelentette, az erdélyi magyarság nem akar muzeális értékké degradálódni, a nemzeti autonómiát tekinti céljának. A védnök, utalván az EMNP-közeli civil szervezetek magyarországi támogatásáról nemrég közölt Transindex-írásra, s az ezt követő feljelentésre, úgy fogalmazott, hogy, az EMNP elleni támadások mögött a román hatalom és az azt kiszolgáló magyarok állnak. Riporter: Kiss Gábor
Lelkész-presbiteri konferenciát szervezett a Tiszáninneni Református Egyházkerület szombaton, Sárospatakon. A református templomban tartott találkozón a Heidelbergi (hájdelbergi) Káté születésének 450. évfordulójára emlékeztek. Kojsza Péter helyszíni összeállítását hallják.
Házasságra felkészítő beszélgetések – ez a címe annak a nemrég megjelent könyvnek, ami alapján lelkésztovábbképzést tart a Gyökössy Intézet április 29-én és 30-án. A kurzus céljairól Tóth Jánost, a Gyökössy Intézet vezető lelkészét kérdezte Csernáth Erzsébet.
Ahogy sokszor a házasságban is, az élet egyéb területein is jellemző ránk, emberekre a boldogságkeresés. A boldogság témakörét járták körbe a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet szövetségi óráján. Műsorunk végén keresztyén fiatalokat hallanak a boldogságról. Az összeállítást Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





