2017.04.09. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában Erdély és Kárpátalja híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Három évvel ezelőtt alakult meg a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága. A társaság tagjai számos célt tűztek ki maguk elé, elsősorban azt, hogy egyre bővebb és színesebb, értékálló és felüdítő programokkal tegyék szebbé, harmonikusabbá a mindennapokat. A minap örömteli eseményre kerítettek sort: hagyományos évnyitó közgyűlésük alkalmával ismételten új rózsahölgyeket avattak, pontosan 11 hölggyel bővült a társaság, így összesen immár 26-an vannak. Az ünnepségnek a Beregszászi Konzulátus díszterme adott otthont. Hegedűs Csilla összeállítása.

Fizikusok kavalkádja foglalta el a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépületének termeit, folyosóit, illetve udvarát, április 1-jén, 1 és 15 óra között. 3D nyomtató, fénytan-, hőtan-, atom- és magfizika kísérleteken, lufi-show-n és számos további érdekes tevékenységen vehettek részt kicsik és nagyok a 9. Kisérletszombaton. Riporter: Prózsa Lilla Zsuzsanna.

Második alkalommal érkeztek a magyarországi Pető Intézet munkatársai Kárpátaljára, azon belül is Beregszászba, a járási máltai szeretetszolgálat központjába, hogy felmérést végezzenek. Sajnos vidékünkön is sok olyan beteg van, akiknek az utolsó mentsvára a Pető-módszer, melynek az a lényege, hogy az önálló életvitelt minél jobban meg tudja oldani maga a beteg, illetve minél gyorsabban tudjon a rehabilitációs cikluson átesni. Hegedűs Csilla összeállítása.

Az Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket kolozsvári vetélkedőt, a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte. Az Agnus rádió stúdiójának a vendégei a Purjesz Óvári ház csapatának képviselői Nagy Eszter és Dániel Márton Levente a Kolozsvári Református Kollégium XI. A. osztályos diákjai voltak, velük beszélgettek arról, hogy mit is jelentett részt venni és első díjat nyerni az Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedőn.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...