2017.04.12. Határtalan
A Kárpát-medencei Református Rádiók közös adásában ma Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Külhoni programjának szervezésében április 7-10. között valósult meg az I. Kárpát-medencei Vezetőképző Kárpátalján. A HÖOK Külhoni programja összekapcsolja a magyar hallgatókat a Kárpát-medencében, valamint hidat képez a HÖOK tagönkormányzatai és a külhoni szervezetek között. A négynapos rendezvénynek a makkosjánosi Helikon Hotel adott otthont. Ünnepi beszédet dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, volt házelnök mondott. A témával kapcsolatban rádiónknak továbbá nyilatkozott dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa. Hegedűs Csilla összeállítása.
Harmadik alkalommal szervezett kerekasztal beszélgetést a nemrég alakult Kolozsvári Magyar Kémikusok Egyesülete a klímaváltozásról. A szerdán megszervezett eseménynek a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar épülete adott otthont. Barabás Réka dékán helyettes asszony felvezetője után, Dr. Kékedy-Nagy László, az egyesület elnöke tartott előadást A mi Földünk, a mi klímánk címmel, ezt követően pedig egy teázással egybekötött tartalmas és jó hangulatú beszélgetésre, vitára került sor. Az információkban gazdag előadás tematikájával kapcsolatban Kékedy-Nagy Lászlót kérdezte Biró István.
„Ma sem kell más, minthogy legyenek bátor közösségek, amelyek büszkén vallják magukat kereszténynek, európainak, németnek és magyarnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a németajkú református egyházközség Hold utcai templomában. A gyülekezet új orgonáját 18. századi minták alapján építették meg. A különleges hangszert Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművész mutatta be. A riporter: Fekete Zsuzsa.Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





