A Világosság református egyházi műsor 2017. április 30-ai ajánlata
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája az új parancsolat, de szó lesz a külföldi támogatásból megújult vágfarkasdi gyülekezeti házról is, valamint Szeverényi János Alistálon megtartott evangelizációjából hangzik el egy rövid részlet.
Jézus új parancsolatot adott tanítványainak, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan ő szerette őket. Hogy milyen is ez a szeretet? Erről Szaszák József zempléni lelkipásztor szól a hallgatókhoz.
Ötvenöt ezer euróból újult meg a nyolcvan évvel ezelőtt épült, de korábban különféle célokra használt, a helyiek által csak „dalárda teremnek“ nevezett épület Vágfarkasdon, amelyben mára már a gyülekezeti alkalmak is helyet kapnak. Az elmúlt évben elvégzett munkákért 2017. április 9-én, virágvasárnap ünnepi istentiszteleten adták hálát a református templomban. Erdélyi Pál lelkipásztort, Fazekas László püspököt és Molnár Károly gondnokot kérdezzük.
Szeverényi János magyarországi evangélikus missziói lelkipásztor a Pozsonyi Református Egyházmegye missziói napján tartott evangelizációt, amelyből egy rövid részletet adunk közre.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





