2017.04.26. Határtalan
A Határtalan mai adásában Molnár Éva, a Vakációs Bibliahét programot összefogó KOEN Alapítvány felvidéki munkacsoportjának koordinátora nyilatkozik a csoport által készített idei tábori programról.
Nők a kereszténységben címmel konferenciát rendeztek a Nyíregyházi Egyetemen. A több mint harminc előadás, a címtől függetlenül sokkal szélesebb körben elemezte a nők helyzetét. Zsoldos Barnabás összeállítása.
A Kolozsvári Magyar Opera vezetősége április 25-én kedden, 14 órától sajtótájékoztatót tartott az Opera emeleti előcsarnokában, amelyen az április 27-én bemutatásra kerülő két táncelőadásról esett szó. A test ébredése című, Sergei Rachmaninov és Sergei Prokofiev zenéjére épülő egyrészes koreográfiát, valamint Bartók Béla A csodálatos mandarin című művének kortárs táncbemutatóját tekintheti meg a közönség. A sajtótájékoztatót követően Jakab Melinda koreográfus-rendezővel beszélgettünk. Riporter: Szabó Anita.
Ifjúsági hétvégét szervezett a KRISZ Tóháti alapszervezete. A hagyományosan évi két alkalommal megrendezett programon, mely a Szikra nevet viseli, ezúttal is több mint százan vettek részt. A hétvége helyszínéül a Béthel Konferenciaközpont szolgált Balazséron, ahová anyaországi előadók is érkeztek a RefISZ részéről. A helyszínről Nagy Gabriella összeállítását hallják.
A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány, vagyis a KOEN Vakációs Bibliahét program több mint két évtizede ismert a Kárpát-medencében, amelynek segítségével több száz gyülekezet szervez nyári napközis táborokat. Az idei tábori programot a KOEN felvidéki munkacsoportja készítette, s a program központi bemutatójára ugyancsak Felvidéken, Deregnyőben került sor. Az ez évi tábori programról, a táborvezetők felkészülését segítő bemutató napról Molnár Évát, a felvidéki munkacsoport koordinátorát kérdezte felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár István.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





